Plantarium

Kerti borágo – Borago officinalis

Közzétéve 2014-07-14 | Szerző: bognarjn

A Mediterrán térségben, Kis-Ázsiában, és Észak-Afrikában őshonos, azonban jól alkalmazkodott a mérsékelt éghajlathoz.. Termesztett, kivadult, vagy vadon élő növényként egész Európában és Észak-Amerikában előfordul. Hazánkban csak az 1970-es évek végétől terjedt el. Az érdeslevelűek /Boraginaceae/ családjába tartozik, a család névadó nemzetsége, a taxonra jellemző összes fontosabb morfológiai bélyeggel. Teljes hajtásrendszerét: szárait, leveleit és a virágok csészéjét is szövetpárnában rögzült erős serteszőrök borítják. Impozáns, lágyszárú, egynyári gyógy,- fűszer,- és dísznövény.

Erőteljes főgyökere un répaszerű karógyökér, vastag oldalgyökerei gazdagon elágaznak. Könnyen bokrosodó növény, a 0,8-1,5m magas szár, belül üreges, elágazó. Levelei szórtak, ép szélűek, lemezük tojásdad a szárhoz hasonlóan erősen serteszőrösek. Az alsó nagyobb tőlevelek hosszabb, míg a száron fejlődők rövidebb nyelűek, gyakran ülők elkeskenyedők, felülről lefelé állók.

Forgó virágzat és a kettősbogas összetétele a boragoid virágzat/jobb oldalon/

Június-júliusban virító égszínkék, vagy fehér virágai rendszerint egy oldalra tekintő két forgó virágzatból álló kettősbogakban állnak/un boragoid virágzat/. A virágok sugaras szimmetriájúak, öttagúak. A csésze- és sziromlevelek külön-külön összenőttek, a pártacső nagyon rövid, 5 kerékalakban kiszélesedő és hátra hajló/visszatört/ cimpával. A porzószálak alapi része a pártacső aljához nőtt, a porzók felső része szabadon áll. A fekete portokok szélükkel összeérve kúpot alkotnak/kúpporzós virágok/ és a csúcsi részükkel ráfekszenek a bibeszálra, e kúp belsejébe szóródik a virágpor. A méhészek kedvelik a Borágo virágait, mert jó mézelő, de csak a hosszú szájszervű rovarok tudják elérni a kúp tövében összegyűlt virágport és a porzók kiszélesedett alapjánál levő nektárium gyűrűt.

A két termőlevélből alakuló magház négy részre tagolódik, mindegyikben alapi helyzetű magkezdemény található. A háti oldal erőteljesebb növekedésével a magház négykaréjúsága az érésig egyre kifejezettebb, érett állapotban a termő négy bordázott, bibircses makkocska résztermésre esik szét.

A borágó /Borago officinalis/ tudományos nevét Linnétől kapta. Az officinalis szó utal arra, hogy gyógynövényként már Linné idejében is használták. Európában először Spanyolországban kezdték termeszteni mint főzelék- és fűszernövényt. A levelek sűrű szőrözöttségének ellenére gyakran készítenek belőle salátát. Íze a nyers uborkáéra emlékeztet, ezért uborkaszagú fűnek is nevezik. A hatályos Magyar Gyógyszerkönyvben a finomított borágo olaj/Borago oleum raffinatum/ hivatalos. A magból/pontosabban résztermésből/ kivont olajában linol-, linolén-, és gamma linolénsav/GLA/ található, míg a zöld részekben a magas ásványianyag-tartalom mellett szaponin és cseranyag fordul elő. A borágo olaj GLA tartalma a hasonló célokra használt ligetszépe olaj duplája.

A gamma-linolénsav, értékes zsírsav, a vér kedvező zsír- és koleszterin-szintjeinek kialakításában, az érelmeszesedés lassításában van szerepe. Emellett a borágóolajat bőrpanaszok kezelésére is általánosan használják. Tudományosan igazolt, hogy jótékony hatást fejt ki neurodermatitis (allergiás vagy idegi alapú bőrbetegségek) esetén. Gyakran alkalmazzák pánikbetegség esetén szorongás oldására. Szilícium tartalma miatt pedig szerepe van a hajszálak, körmök, kötőszövetek felépítésében. A kozmetikai ipar is egyre növekvő mennyiségben igényli.

Kategória: Taxontárlat | Címke: borágo, Borago officinalis, borago olajdrog, boragoid virágzat, kerti borágo, négyes makkocska résztermés | Hozzászólás most!

Tavaszi kankalin – Primula veris

Közzétéve 2014-07-13 | Szerző: bognarjn

A nemzetség neve, a latin primus nőnemű kicsinyítőképzős alakja utal arra, hogy zömmel tavaszi virágok tartoznak a kankalinfélék/Primulaceae/ növénycsalád hasonló nevű nemzetségébe. A tavaszi kankalin a Magyarországon őshonos kankalin fajok között a leggyakoribb, egyetlen nem védett faj. Csaknem egész Európában elterjedt évelő, áprilistól-májusig, de olykor akár júniusig is tartó virágzási ideje alatt sokfelé láthatjuk domb-, és hegyvidékeinken. Élőhelyei a lombos és elegyes erdők, erdőszélek, sziklagyepek, rétek. Az Alföldön ritka.

Közepes termetű tavaszi évelő. Gyöktörzse ferdén kúszó görbülő, jellegzetes illatú, mintegy 10 cm hosszú és 0,5 cm vastag. Felületén az előző évi levelek, szárak, tőkocsányok eredési helyei/ ripacsai/látszanak. A rizómáról sárgás vagy világosabb szürke, 20-25 cm hosszúságot elérő hajtáseredetű gyökerek ágaznak le nagy számban.

Általában a rizóma növekedő végéről erednek tavasszal rövid szártagú hajtásai, melyen tőrózsát alkotva fejődnek a levelek, majd később a levélkoszorúból nő ki a virágzatot hordozó tőkocsány. A fiatal levelek a főér. mentén hátragöngyöltek a virágzás után megnyúlnak. A kifejlett levelek tojásdad alakúak, lemezük nyélbe keskenyedik, csúcsuk tompa, élük ép, vagy tompán fogas, felületük ráncos. A levelek fonákja lehet élénkzöld/P veris subsp veris/, vagy szürkészöld/P veris subsp canescens/. A hazai kankalin populációkban utóbbi a gyakoribb, az alfajok elkülönítését azonban sokan vitatják.

A virágok a hosszú levéltelen, felső részén pelyhes tőkocsány csúcsán egyszerű, féloldalra bókoló ernyővirágzatot képeznek. Harang alakú forrt csészéjük kissé felfúvódott, hosszabb mint a virágok és a később kialakuló termés.A forrtszirmú párta tölcséres, karimájú, torkában 5 narancs színű torokfolt van, ezek nem érnek össze, nem alkotnak gyűrűt. A porzótáj 5 porzója a párta csövéhez forrt; a magház felső állású. Megfigyelhetjük rajtuk a heterosztilia/eltérő porzóhosszúság/ jelenségét. Ez az önbeporzást akadályozza meg, az egyik egyedben a bibeszál a hosszú és a porzószál a rövid, a másik egyedben pedig fordítva. A hosszú bibeszálas egyedek nagyobb bibéit csak a hosszú porzószálas egyedek nagyobb pollenjei képesek megtermékenyíteni. A felső részén fogakkal nyíló toktermése a maradó csészébe zárva fejlődik.

Korábban – Európa más országaihoz hasonlóan hazánkban is – több kankalin faj rizómáját és gyökerét, ritkábban virágaikat is gyűjtötték. Ma a Magyarországon őshonos fajok közül a tavaszi kankalin nemzetségének egyetlen nem védett faja, a többi védelem alatt áll, nem gyűjthető.

A hatályos gyógyszerkönyvben hivatalos drog a gyökérzet és a rizóma: Primulae radix. A drog korábban a tavaszi kankalin rizóma mellett tartalmazhatott szártalan/P vulgaris/, illetve sudár kankalin/P elatior/ gyökérzetet is. Ma mindkét faj védett, az utóbbi különösen ritka, a forgalmazott kankalin drogok zöme termesztésből származik.

A drog hatásáért elsősorban a triterpén szaponinok/primulasav komplex/ felelősek. Emellett fenilglikozidok találhatók még nagyobb mennyiségben, különösen a rizóma jellegzetes szagát okozó metil szalicilát származékok, amelyek azonban az alapvető élettani hatást nem befolyásolják. Kiváló köptető, köhögést enyhítő ugyanakkor íze kissé kellemetlen kesernyés. Általában kombinált készítményekben forgalmazzák.

Kategória: Taxontárlat | Címke: fogakkal nyíló toktermés, heterosztilia, Primula elatior, Primula veris, Primula vulgaris, primulae radix, sudár kankalin, szártalan kankalin, tavaszi kankalin | Hozzászólás most!

Kamilla – Chamomilla recutita

Közzétéve 2014-07-13 | Szerző: bognarjn

Eredetileg Dél-, és Kelet-Európából származó régóta ismert és sokoldalúan használt gyógynövény. Mára a mérsékelt és meleg. éghajlatú. zónákban egész Eurázsiában, valamint Észak-Afrika és Amerika egyes részein elterjedt növény. Nemesített fajtáit számos helyen termesztik, a legnagyobb kamillatermelő ország Argentina, de hazánk is ezen a téren az élvonalba tartozik. Kína erőteljesen dörömböl az élmezőny ajtaján.A fészkesvirágzatúak/ Asteraceae/ családjába tartozó kamilla/orvosi székfű-syn Matricaria chamomilla-Matricaria recutita/ egyéves vagy ősszel kelve áttelelő életformájú faj. Vetésekben, utak mentén, gyomtársulásokban és házak körül gyakori, de vaksziken, kiszáradó, iszapos, szikes tófenéken is megtelepszik. Hazánkban is sok vidéken megtalálható, helyenként tömegesen. Mészkerülő nyílt, napos rétek virága Bokros növekedésű, felálló szárú vagy szétterülő illatos növény termőhelytől függő magassága 20-60 cm között változhat. Sekélyen gyökerező, gyökérzete rövid és dús főgyökérrendszer. Gyakran elágazó szára egyenes, merev, hengeres, csöves. Levelei szórtak, ülők, hosszúkás lándzsásak, kopaszok. A levéllemez erősen tagolt: szárnyasan szeldelt, a levélcimpák szálas-fonalasak keskeny csúccsal. A tagoltság mértéke felfelé haladva csökken. Az alsók háromszor, a középsők kétszer, a felsők egyszer szeldeltek.

A május-júliusban nyíló fészkes virágzatai jellemzően, kellemes illatúak. Fészkei magánosak, 10-25 mm átmérőjűek, nyelesek, a főszár és az oldalágak csúcsán képződnek, alattuk a szárrész 5-10 cm-es szakaszon nem fejleszt leveleket. A fészekpikkelyek tompák, zöldek, halványbarnás szegéllyel. A vacok eleinte félgömb alakú, virágzáskor kúp alakúra nyúlik és a belseje üregessé válik.. Fehér színű, nyelves/sugárvirágai 1-1,5 cm hosszúak, 3 mm szélesek, csúcsuk az összeforrt szirmok számának megfelelően háromfogú, ezekből a virágokból a porzók hiányzanak. A virágzás kezdetén a sugárvirágok felfelé irányulnak, ilyenkor a vacok még félgömb alakú; a virágzási időszak derekán a fehér virágok szétállnak, a hossztengelyre merőlegesek; a virágzás vége felé pedig a nyelves virágok hátra, lefelé hajlanak, ekkor a vacok már kúp alakú és belül üreges.

A nyelves virágok körén belül, azok fölé emelkedve található apró aranysárga csöves virágok száma több száz. A csöves virágok szerkezete a kamillánál a fészkesvirágúakra általánosan jellemző bélyegeket mutatja. A csészekör csökevényes, hiányzik. A párta forrt, csöves öt cimpájú, középen kissé befűződik. A portokok összenőttek un portokgyűrűt/szünandrium/ képeznek. A termő alsó állású két termőlevélből nőtt össze, a bibeszál áthalad a portokcsövön, a kétágú bibe a portokgyűrű felett villásan nyílik szét.Termése kissé hajlott hengeres kaszat, belső oldalán világosabb bordákkal, csúcsán rövid koronával.

A kamilla az egyik legsokoldalúbban felhasznált gyógynövényünk. A legszélesebb hatáskörű gyulladáscsökkentő, görcsoldó és antiszeptikum és számos gyógyhatású és kozmetikai készítményben megtalálható. A hatályos Magyar Gyógyszerkönyvünkben a kamillavirágzat//Matricariae flos–Chamomillae anthodium/ és illóolaja/Matricariae aetheroleum/ hivatalos.

A gyógyító hatást okozó hatóanyagai között hidrofil és lipofil vegyületeket egyaránt találtak. Hidrofil hatóanyagai: a különböző poliszacharidok, flavonoidok/pl apigenin/, kumarinok. Lipofil karakterű biológialag aktív vegyületei a terpenoid illóolajok: a szintelen proazulén matricin, amely a kivonásakor alkalmazott eljárás/vízgőzdesztilláció/ során a kivonatot színező sötétkék kamazulénné bomlik. A kamilla illóolaj további fontos alkotói még a bizabolol és származékai.

A kamillát gyakran összetévesztik a közelrokon más székfű fajokkal. Hazánkban leggyakrabban a ruderális gyomok közé tartozó alacsony, fehér sugárvirágok nélküli sugártalan székfűvel/Matricaria discoidea/ és a nagyobb virágzatú kellemetlen illatú, tömött fejű ebszékfűvel/Matricaria inodora – Tripleurospermum perforatum/.

Figyelni kell még a habitus szempontjából hasonló kevésbé tagolt levelű pipitér/Anthemis/ fajokra is, melyek virágzati tengelyén a kamillától eltérően módosult felleveleket vacokpelyvákat találunk és a belül tömör virágzati tengely a virágzás végére sem válik megnyúlt kúp alakúvá. A leggyakrabban félre vezető fajok: a nehézszagú pipitér/Anthemis cotula / és a szagtalan parlagi pipitér/Anthemis arvensis/. A többi honi fehér virágú Anthemis faj hajtásai molyhosak és ennek alapján a kamillától azonnal elkülöníthetők.

Kategória: Taxontárlat | Címke: Chamomilla recutita, Chamomillae anthodium, kamilla, kamilla drog, Mafricariae flos, Matricaria chamomilla, Matricaria recutita, orvosi székfű | Hozzászólás most!

Édeskömény – Foeniculum vulgare

Közzétéve 2014-07-11 | Szerző: bognarjn

Az édeskömény a Foeniculum növénynemzetség széles körben elterjedt legismertebb tagja, közismert fűszer-, és gyógynövény. A Mediterráneumból származik, és már az ókorban ismerték és használták. A növény minden része jellemző, kellemes, édeskés, kissé csípős, ánizsra emlékeztető illatú. A hosszú idő alatt számos termesztett változata, illetve alfaja alakult ki. Fő alfajai a F. vulgare var. vulgare (keserű édeskömény), a F. vulgare var. dulce (római édeskömény). E két alfaj termései a hatályos gyógyszerkönyvünkben/ Ph Hg VIII./ külön tételként hivatalosak.

A F. vulgare var. azoricum (olasz édeskömény-gumóskömény) alfajt szinte kizárólag a szárgumójáért ültetik, mert termése többnyire kellemetlen ízű. A fajt és fajon belüli alfajait, változatait évszázadok óta gyógy- és fűszernövényként hasznosítják Maga a faj mind morfológiai, mind kémiai szempontból rendkívül változatos. A hagyományos rendszerezés a fajon belül két nagyobb gyógynövénygazdasági jelentőségű alfajt és három változatot/ varietas/ különít el.

Az édeskömény rendszerint többéves lágyszárú növény az ernyősvirágzatúak/Apiaceae/ családjából. Erős, fejlett világos színű karógyökerekkel rögzül a talajban. Magassága gyakran a 2 métert is eléri. Szára erősen elágazó, hengeres, hosszirányban bordázott, rendszerint hamvas kék. Lomblevelei szárnyasan összetettek, finoman szeldeltek, az ép szélű, kopasz és szétálló levélsallangok fonalasak. A szár alján található tőlevelek a legnagyobbak. A 20–25 cm hosszú alsó levelek felépítése bonyolult; a száron felfelé haladva a levelek mérete csökken, egyre kevésbé tagoltak. A levélnyél alapi része hólyagosan felfújt, kissé elálló hüvely, a felső végén a két rövid, csuklyaszerű hegy fülecskéhez hasonlít.

Virágai aprók, többnyire sárga színűek, a főhajtás csúcsán vagy a levélhónalji oldalhajtások végén összetett ernyővirágzatokban rendeződnek. A virágzat. alatt gallér- vagy gallérkalevél nem található. A virágok szerkezete a családra jellemző általános vonásokat mutatja. Az öt zöld csészelevél jelentéktelen, keskeny szegéllyé redukálódott. A gyakran sárga színű párta szabadon áll, a sziromlevelek csúcsa gyakran karomhoz hasonlóan begörbül. A hosszú szálú porzók portokjai a virágból kiemelkednek.

A két termőlevelű alsó állású termő tetején nektárium/un bibepárna-discus/ található, amely elszáradva az ikerkaszat termésen is megmarad. Termése különben nagyon hasonlít a kaporéhoz, de nagyobb annál. A hengeres, nem szárnyalt termés a két termőlevél összeforradásából keletkezett, alsó állású magházból fejlődik ki. Az 5–8 mm hosszú, zöldesbarna vagy zöldessárga termés két vége elkeskenyedik. A két bordázott résztermést egy villásan elágazó terméstartó/karpofor/ fog össze. A zöldesbarna vagy szürkés, kissé lapított résztermések 5-10 mm hosszúak és 2-4 mm szélesek, rajtuk 5 kiemelkedő borda húzódik.

A termés drogok fő hatóanyagai különböző monoterpén illóolajok, fő komponensként az édes ízű anetol, és mellék összetevőként a kesernyés fenchon. Az aktuális íz a két összetevő arányától függ. Pl az édesköményben az anetol jóval nagyobb mennyiségben található. A tradicionális gyógyászatban termését hosszú ideje, emésztés serkentő, szélhajtó és hasi görcsoldóként alkalmazzák. Különösen csecsemőknél, kisgyermekeknél hatásos. Köhögéscsillapító, nyálkaoldó teakeverékekben is gyakran előfordul. Újabban intenzíven vizsgálják a drogok tejelválasztást fokozó és ösztrogénszerű aktivitását is.

Kategória: Taxontárlat | Címke: Apiaceae, édeskömény, Foeniculum vulgare, ikerkaszat termés, összetett ernyő virágzat, szálas levél | Hozzászólás most!

Szúrós gyöngyajak – Leonurus cardiaca

Közzétéve 2014-07-11 | Szerző: bognarjn

A szúrós gyöngyajak az ajakosak/Lamiaceae/ családjába tartozó évelő gyógynövény. Közép-Ázsiában őshonos, a középkortól Európában kolostorkertekben termesztették. Később Észak-Amerikába is átkerült. Ma már világszerte elterjedt, gyógyhatásai miatt sokfelé termesztik. Kivadult kései utódai hazánkban parkokban, ligetekben, bolygatott területeken, útszéleken, száraz gyomtársulásokban jelennek meg. A szúrós gyöngyajak sokfelé fellelhető, de tömegesen csak ritkán. Könnyen termeszthető, az ipari célra használt drogját általában termesztett kultúrákban szüretelik. Két alfaja /subsp cardiaca és a subsp villosus/ a szőrzet alapján könnyen elkülöníthető.

Nagy termetű növény. Felálló, erős szára szögletes, ritkán ágazik el, csak rövid, virágos hónaljhajtásokat fejleszt. Tenyeresen tagolt levelei felfelé haladva fokozatosan kisebbek és kevésbé tagoltak: az alsók 3-7 hasábúak, karéjosak, fűrészes szélűek. A felsők rendszerint mélyen három karéjúak, a középső karéj némileg hosszabb a szélsőknél, a csúcsi levelek pedig tagolatlanok. A levelek keresztben átellenesen állnak, nyéllel kapcsolódnak a szárhoz.

Virágzás június-augusztus. A fehér-rózsaszín virágok a felső levelek hónaljában 8-15 tagu álörvökben állnak de a csúcs közelében már olyan szorosan egymás felett vannak az örvek, hogy a virágzat összetett fürtös álörvnek tűnik. A tipikus ajakos virágainál a felső ajak borzas háta olyan benyomást kelt, hogy az egész virágzat szőrös. A csészelevelek kifelé hajló elszáradva erősem szúrós fogakban végződnek. Termése az ajakosokra általánosan jellemző négyes makkocska, melyet a maradó, száradás után szúrós csésze zár körül.

Drogját a szárak csúcsi, virágos-leveles részei adják, melyek a vegetációs időszakban ismételten gyűjthetők/Leonuri cardiacae herba/. Hatóanyagai: iridoidok/pl ajugol/, alkaloidok/sztachidrin, leonurin/, kardenolidok, diterpének/pl leokardin/, szaponinok, flavonoidok/genkvanin/.

A leonurin alkaloid enyhe értágító tulajdonságú és simaizom-lazító hatása is van, ezért régóta használják szíverősítőnek és a menstruáció szabályozására. Az ideges eredetű szívpanaszokat hatékonyan csökkenti, enyhe stabil vérnyomáscsökkentő. A drog zömét a gyógyszeripar használja fel. A népi gyógyászatban emellett a bábák is alkalmazzák a szülés könnyítésére. Használják még gyomorgörcsök, menstruációs panaszok és álmatlanság kezelésére is.

Kategória: Taxontárlat | Címke: Ajakos virágúak, Lamiaceae, Leonuri cardiacae herba, Leonurus cardiaca, négyes makkocska termés, Szúrós gyöngyajak | Hozzászólás most!

Tarackbúza – Agropyron/Elymus repens

Közzétéve 2014-07-11 | Szerző: bognarjn

Agropyron repens/syn Elymus repens /syn Elytrigia repens

A pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozó tarackbúza Eurázsia mérsékelt éghajlatú részein, továbbá Északnyugat-Afrikában és az indiai szubkontinensen őshonos burjánzó gyom-, és gyógynövény. Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztráliába betelepítették ezt a manapság valóban kozmopolita fajt. A közönséges tarackbúza mind a megművelt, mind a művelés alatt nem álló természetes állapotú területeken előfordul az egész világon /számos növénytársulás meghatározó tagja!/, kivéve a legészakibb- és az Egyenlítő környéki vidékeket. A könnyű humuszos és homokos talajokat kedveli, de minden típusú talajon megél, kivéve a futóhomokot és a magas fekvésű, hideg, nyirkos talajú területeket. A legtöbb szántóföldi és kertészeti kultúrában megjelenhet, növényvédelmi szempontból terhes, sok gondot okozó, nehezen irtható. Magyarországon parlagok, szántók, legelők, rétek, kopár területek gyomtársulásainak olykor tömegesen előforduló növénye.

Formagazdag faj, más Agropyron fajokkal könnyen kereszteződő magas növésű évelő szálfű, hosszú szártagú földben terjeszkedő, néha méteres hosszúságú, módosult hajtásokkal/tarackok/. Földbeni világos színű, üreges kúszó tarackjainak szárcsomóin/noduszok/ hártyás alleveleket és cérnavékony hajtáseredetű gyökereket fejleszt, szintén innen fejlődnek tömegével új föld feletti hajtásai is. Az idősebb egyedek hajtásai erősen bokrosodnak, a tarackos terjedés következtében gyakran alakulnak ki nagyobb sarjtelepei is.

Szára felálló, egyenes, 20-150 cm magas, hengeres. Gyakran meddő, vagyis csúcsi részén nem visel virágzatot, azonban a szárak egy része végálló 10-20 cm hosszú kalászvirágzatban végződik. Keskeny, szálas levelei a szárral együtt élénk zöldek, felületükön néha kékesszürke deres bevonattal, ami letörölhető.

A szárcsomót/noduszt/ körbefogva védő hengeres hosszú levélhüvely fiatalon szőrös, később kopasz, sima. A levéllemez alapjánál világosabb, fehéres színű, rajta két markáns, hullámosan görbült, karomszerű nyúlvány /fülecske-aurikula/ található. A két hosszú egymás fölé nyúló fülecske egymást is átfedheti. Fiatalon a levélfülecskék világoszöldek, idősebb leveleken barnásak és gyakran letörnek. A levélnyelvecske/ligula/ nagyon rövid, csökevényes, egyenesen levágott, finoman fogazott. A tengelytől elálló szálas levéllemez kihegyesedő, 6-18 centiméter hosszú, 3-10 milliméter széles, a levélerek áteső fényben fehér csíkokként látszanak. A levél a színén, az ereken elhelyezkedő apró fogacskáktól érdes tapintású.

A virágzás a nyár közepétől késő őszig tart. Virágzata a fűféléknél gyakori szaggatott összetett fűzér /kalász/, amely 8-12 centiméter hosszú, felálló vagy elhajló, ritkábban bókoló. A kalásztengelyen egyesével váltakozva két oldalon ülnek a virágzat építő egységei a füzérkék/kalászkák. A hajtástengelyeket záró virágzati tengely jól látszik. A virágszerkezet a fűfélék családjára jellemző A virágzat elemi egységei a jól elkülönülő füzérkék/kalászkák – szemben az angolperje (Lolium) fajokkal – a szélesebb oldalukkal illeszkednek a tengelyhez. A tengelyen felváltva két oldalon ülnek a füzérkék, melyek állhatnak hézagosan/ lazán/, vagy tömöttebben, 10–20 milliméter hosszúak, 3-8 virágúak. Alakjuk többé-kevésbé elliptikus, laposan összenyomottak kezdetben a szárhoz simulnak, később fésűsen szétállnak. A virágzati egységet alulról támasztó pelyvalevelek ormósak 3-5 erűek. A virágok részét alkotó toklászok szálkátlanok, esetleg rövid szálkásak kihegyezettek. Éréskor a kalászkák részekre esnek szét. A termés: 8-10 mm hosszú kalászonként 50-60db toklászos szemtermés, melyek általában spontán kipotyognak a kalászból.

Már az Ókorban ismert gyógynövény, Plinius kiváló vízhajtóként említi. A jelenleg hatályos VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben a tarackbúza gyöktörzse /Graminis rhizoma/ hivatalos drog.

Hatóanyagai a polifruktozán típusu triticin, nyálkaanyagok, cukoralkoholok/mannit/, szaponin és kis mennyiségű illóolaj. Jelentős mennyiségű ásványi anyagot is tartalmaz, főként kovasavszármazékokat. Hagyományos felhasználása elsősorban enyhe vizelethajtó, izületi panaszokat enyhítő és köhögéscsillapító teákban történik.

Kategória: Taxontárlat | Címke: Agropyron repens, Agropyron tarack, Elymus repens, graminis rhizoma, kalászvirágzat, Poaceae virágszerkezet, tarackbúza | Hozzászólás most!

Kökény – Prunus spinosa

Közzétéve 2014-07-08 | Szerző: bognarjn

A rózsafélék családjába, azon belül a szilvafélék (Prunoideae) alcsaládjába tartozó közismert, gyakori, cserje termetű, ágtövises növényfaj. Egész Európában megtalálható, Magyarországon is őshonos az egyik legelterjedtebb vadon termő gyógycserje. Erdőszéleken, legelők, mezőgazdasági térségek határain, bokros, bozótos, lejtős oldalakon, pusztai cserjésekben, karsztbokorerdőkben gyakran megtalálható bokornövény. Termőhelytől függően változatos megjelenésű Nálunk vadon terem, de a tőlünk Keletre pl Kisázsiában termesztik.

1-3 m magas, erősen ágas cserje. Sekély, szétfutó gyökérzetű, elsősorban gyökérsarjaival szaporodik, kedvező feltételek mellett nagy sarjtelepeket képez.. Rügyei aprók a szürke hajtásokon szórtan, vagy hármasával állnak, utóbbi esetben a középső lombrügyet, két virágrügy fogja közre. Hajtásrendszere rövid- és hosszúhajtásokból áll, A rövidhajtások levelei csoportosak, a rajtuk megjelenő virágok csomókban állnak és hajtástengelyük rendszerint tövisben végződik. Levelei tojásdadok, visszás tojásdadok, ék vállúak, fűrészesek, vagy fogazottak. A levélnyélről a cseresznyéktől eltérően az extraflorális nektáriumok hiányoznak.

Hófehér, apró, a Prunoideae alcsaládra mindenben jellemző ötszirmú rövid kocsányú virágai a lombfakadás előtt áprilisban nyílnak. A porzótáj többkörös, a harang alakú vacokcsésze/hipanthium/ markáns. Termője egyetlen termőlevélből fejlődik és a hipanthium közepén foglal helyet/un középállású magház/. Gömbölyű, hamvas valódi csonthéjas termése éretlenül bíborszínű, éretten fekete, sokáig fanyar ízű, csak az első fagyok után fogyasztható. A mindig keserű magot borító csontár hosszirányban árkosan barázdált, csónakszerűen élelt.

Virágát és termését az ókori görög világtól napjainkig sokoldalúan hasznosítják. Drogként elismert bimbós virágait/ Pruni spinosae flos/ un vértisztító és vesebántalmak elleni teakeverékekben használják, de megtalálható köhögés csillapító készítményekben is. A kökény virágából készített tea étvágytalanságot vált ki, ezért fogyókúra kiegészítésére ajánlják. Terméséből jellegzetes ízű lekvár készíthető és pálinka főzésre is felhasználják.

Hatóanyagai a virágdrogban a rózsafélékre jellemző flavonoidok. A termésben cseranyagok, antocianinok, gyümölcssavak, a magokban ciánglikozidok/pl amigdalin/.

Kategória: Taxontárlat | Címke: ágtövis, csontár, csonthéjas termés, hipanthium, kökény, kökénydrog, Prunoideae, Prunus spinosa | Hozzászólás most!

Vidrafű – Menyanthes trifoliata

Közzétéve 2014-07-08 | Szerző: bognarjn

A vidrafű nemzetség egyetlen tagja, a vidrafűfélék (Menyanthaceae) családjába tartozik. Gyakran használt magyar nevei: a keserű lóhere, keserű háromlevelű fű, vidraelecke és a keserű vidrafű.

Az északi félteke mérsékelt éghajlatú zsombékosaiban, láprétjein található, Európa nagy részén előfordul, Ázsiában és Észak-Amerikában a kipusztulás szélén áll. Magyarországon egykor nagyon elterjedt növény volt, de élőhelyeinek lecsapolása, vizeink szennyeződése következtében erősen megritkult. Nálunk szórványosan fordul elő, lassú folyású vizek parti zónájában, tőzeges, mocsaras, mészkerülő, pangó vizes helyeken.. Hazánkban jelentősebb állományai a Beregi síkságon, ill a Dunántúl nyugati részén fordulnak elő, szórványosan középhegységeink, dombságaink tiszta vizű élőhelyeinek sekély részein és az Alföldön is több helyen még feltűnik. Magyarországon védett növény, természetes élőhelyein gyűjtése tilos. Szerencsére a vízi kertészetekben egyre gyakrabban találkozhatunk vele.

Lágy szárú, évelõ 10-30 centiméter magas vízinövény. Leveleivel és virágaival a víz fölé emelkedik. Rizómája erős 30-50 cm hosszú, hengeres, vízszintesen kúszó, melyről fehér, fonalas hajtáseredetű gyökerek, valamint a víz fölé emelkedő hosszú nyelű, 3 levélkéből összetett /háromtagú/ levelek és virágokat viselő hajtások, gyakrabban tőkocsányok erednek. A húsos levélkék 3-10 cm hosszúak, elliptikusak, kopaszok, épek, vagy enyhén hullámos szélűek. A levél alapján feltűnő hártyás szélű hüvely fejlődik, amely fiatalon az egész gyöktörzset körülveszi. A levélkék elliptikusak, szélük gyakran hullámos, erezetük élrefutó.

A rózsásfehér, húsos, rojtos pártájú alul forrtszirmú virágok a 15-30 cm hosszú, felálló virágzati tengelyen egyszerű, laza fürtben állnak, április-májusban nyílnak.. A csészecimpák eleinte zsindelyszerűen fedik egymást, termésérés után is a termés körül maradnak. A párta tölcséres, 5 tagú, bolyhos-rojtozott, hosszában bordázott. A porzók nyílhegy alakú portokjai ibolyás színűek, a bibeszál messze kiáll a virágból. Két termőlevelű felsőállású magházából gömb alakú, barna, együregű toktermés fejlődik, melyet a maradó csészelevelek vesznek körül. A termés a termőlevelek összeforradásánál kopácsokkal nyílik/un szepticid tok/, csúcsán a bibeszál maradványa hosszú ideig megmarad.

Régóta ismert gyógynövény, a drogot a növény levele szolgáltatja/ Menyanthidis trifoliatae folium syn Trifolii fibrini/, melyet termesztett állományokban virágzáskor gyűjtenek, a hatályos gyógyszerkönyvünkben hivatalos.A drog minimum 1%-ban tartalmaz szekoiridoid keserű anyagokat/pl foliamentin, szverozid/. Emellett még flavonoid vegyületeket, kumarinokat, fahéjsav származékokat és kis mennyiségben a tárnicsfélékre jellemző alkaloidokat találunk/pl gencianin, gencianidin/.

Hagyományos alkalmazása emésztési zavarokban, májbetegségekben. Az emésztőnedvek termelését keserű anyagai serkentik, így gyakori összetevő különböző étvágyjavító, gyomorerősítő és epehajtó teakeverékekben. Keserű ízű aperitif italok/un gyomorkeserű-likőrök/ fontos alkotóeleme.

Napjainkban a kozmetikai iparban vidrafű levél kivonatát különböző bőr öregedés gátló/anti-aging/ készítményekben is gyakran megtaláljuk. Kimutatták, hogy a levél bizonyos hatóanyagai lassítják a bőr rugalmasságáért felelős fehérjék lebomlását, így óvják a bőr tömör, fiatalos szerkezetét. A vidrafű levél-kivonat bizonyítottan gátolja a bőr rugalmasságát és fiatalosságát adó fehérjék, a kollagén és az elasztin lebomlását a bontó enzimek működését blokkoló hatás révén.

Kategória: Taxontárlat | Címke: Menyanthaceae, Menyanthes trifoliata, vidraelecke, vidrafű, vidrafű levéldrog, vidrafűfélék növénycsalád | Hozzászólás most!

Kecskeruta – Galega officinalis

Közzétéve 2014-07-07 | Szerző: bognarjn

A kecskeruta vagy orvosi kecskeruta (Galega officinalis) a hüvelyesek családjába/ Fabaceae/ tartozó évelő növényfaj. A Közel-Kelet síkságain és Kelet Afrika dombvidékein őshonos, Európába, Nyugat-Ázsiába, és Észak-Amerikába betelepítették. Évelő, bokrosan növekedő, felálló szára akár 100-150 cm magasra is megnő. Az Alföldön gyakori, a Dunántúli Középhegység peremvidékein szórványos. Helyenként különböző fajtáit termesztik. Nektár és virágpor termelése miatt méhészetileg is fontos, kiváló méhlegelő. Ártéri gyomtársulásokban, ligetekben, mocsárréteken és legelőkön találhatjuk.

Sokfejű gyöktörzse és ebből kinövő, mélyre hatoló, hosszú karógyökérzete van. Szögletes. bordázott hajtása fiatalon felálló, de idősebb, magasabb egyedeknél gyakran félig-meddig elfekvő is lehet. Összetett apró és hegyes pálhájú páratlanul szárnyalt leveleinek levélkéi lándzsásak vagy elliptikus alakúak., a fonákon gyéren szőrösek, szálkahegyűek., a csúcslevélke nem módosult kapaszkodó kaccsá.

Virágzása július – augusztusban folyamatosan tart. Lilás virágokból álló karcsú, nyulánk virágfürtjei hosszú nyelűek és dús virágúak, általában túlnövik a támasztóleveleiket. A virágok szerkezete a tipikus kétfalkás pillangós virágokra jellemző. A virágban a csészefogak kihegyesednek a vitorla ibolyás színű, a csónak és az evezők fehérek. Enyhén görbülő hüvelytermése 2–3 cm hosszú, sokmagvú, a magvak között finom befűződésekkel.

Drogként elismert virágzó, föld feletti leveles hajtásai/Galegae herba/, érdekes guanidin származékokat/pl galegin/, 0,3-0,6 százalék flavonoidot, emellett cserző-és keserűanyagokat, hosszúkás barna magjai pedig szaponin vegyületeket tartalmaznak. A Galegae herba napjainkban – bár a legújabb gyógyszerkönyvben nem hivatalos – számos vércukorszint-csökkentő és tejelválasztást fokozó teakeverék alkotórésze. Hollandiában a tehenek tejhozamának fokozására a takarmányhoz adagolják. Külsőleg kozmetikai készítményként mellápolásra használják.

A növény guanidin tigaleginpusu hatóanyagai elsősorban a vércukorszintet szabályozzák, ezért a manapság népbetegségnek számító cukorbetegség kiegészítő terápiájában játszik fontos szerepet. Emellett tejelválasztást serkentő hatása is közismert.

Legismertebb hatóanyaga a galegin kémiailag nagyon hasonlít egy másik, a cukorbetegség kezelésére kifejlesztett guanidin származékhoz, mely többféle gyógyszer, például a metformin alapanyaga is. Lényeges különbség azonban a kecskerutában megtalálható anyag és a laboratóriumban kifejlesztett készítmény között, hogy a gyógynövénynek gyakorlatilag nincs mellékhatása, míg a guanidin hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek tartós szedése számos mellékhatással járhat. A hatóanyag pontos hatásmechanizmusa nem ismert, de tudományos kísérletek azt támasztják alá, hogy a szervezet sejtjeinek inzulin érzékenységét növeli, és ezáltal képes a vércukorszintet csökkenteni

Kategória: Taxontárlat | Címke: Galagae herba, Galega officinalis, galegin, kecskeruta | Hozzászólás most!

Salátaboglárka – Ranunculus ficaria

Közzétéve 2014-07-06 | Szerző: bognarjn

A korábbi szakirodalomban gyakran a Ficaria verna szinonim elnevezésével is találkozunk. Eurázsia mérsékelt éghajlatú területein és Észak-Afrikában elterjedt rövid tenyészidejű, helyenként tömegesen megjelenő lágyszárú évelő faj. Általában nitrogénnel jól ellátott nedves talajon lelhetünk rá. Hazánkban is gyakori, üde lomberdők/főleg gyertyános tölgyesek/, félárnyékos, nyirkos erdők talaját tavasszal nagy tömegben borítja, de a ligetekben és cserjésekben is megtalálható, kedveli a nyirkos élőhelyeket, erdőket, és a nedves ártéri területeket.

Változékony faj, hazánkban két kromoszómaszámban is különböző alfaja ismert: a sarjgumókat nagy számban termelő, nedvesebb helyeken gyakori és döntően vegetatívan szaporodó subsp bulbilifera/tetraploid/; és a levéltelen virágkocsányú, tőlevélrózsás, ivarosan szaporodó főleg félszáraz helyeket kedvelő subsp calthifolius/diploid/. 5-30 cm magas növény rövid gyökértörzséből erednek hajtáseredetű táplálék felvevő gyökerei és a közöttük csoportosan található hosszúkás, vastagodott, húsos táplálék raktározó gyökérgumók/un koloncos gyökérzet/. Szára rendszerint elheverő, sokszor legyökeresedik és így nagy területet képes beborítani. A levelek hosszú nyelűek, alapjukon széles hüvellyel, szíves tojásdadok, kopaszok, fényesek, ép szélűek, ritkán szabálytalanul csipkézettek. A levelek hónaljában a „bulbilifera” alfajnál a világos színű vegetatív szaporító sarjgumók ülnek.

A hosszú kocsányon magányosan elhelyezkedő virágok március-áprilisban nyílnak. A virág takarótája rendszerint 3 zöld csészelevélből és 8-12 aranysárga sziromból áll. A sziromlevelek tövében sötétebb sárga pikkelyszerű mézfejtők/ un illatepidermisz/ találhatók, amelyek idősebb virágokban már eltűnnek. Aranyló virágai fakadáskor fényesen csillogóak, a nektáriumok mellett ezzel is csalogatja a beporzását végző rovarokat.. A virágok hidegben, borús időben becsukódnak.. A szirmok a virágzás előrehaladtával egyre fakulnak, végül kifehérednek, és fénytelenek lesznek A virágban a boglárkafélékre általánosan jellemző ciklikusan elrendezett takarótájon/ csésze+sziromlevelek/ belül spirális elrendeződésben sok porzó- és számos termőlevél fejlődik/tipikus un spirociklikus virág/. Termése társas aszmag többnyire gömbös, csőrös, csónakszerűen élelt enyhén szőrös aszmag résztermésekkel. Magyar nevében a „saláta” előtag nem véletlen: friss, korai,zsenge leveleit magas C-vitamin tartalma miatt sokfelé fogyasztják a kora tavaszi vitaminhiányos időszakban.. Levelei virágzás után már kesernyések, enyhén mérgezőek. A virágbimbókat kapribogyó módjára lehet elkészíteni /ecetben is el lehet tenni/. A népi gyógyászatban skorbut, bőrpanaszok ellen alkalmazták, raktározó gyökerének nedvét szemölcs ellen használták, a homeopátia aranyér kezelésére ajánlja.

A salátaboglárka minden részében – különösen az idősebb korban – a boglárkafélék családjában más fajoknál is gyakran előforduló protoanemonin alkaloidok találhatók. Levegővel érintkezve – leggyakrabban a növényi szervek sérülései/ pl a levelek tépdesése/ esetén – a protoanemonin anemoninná dimerizálódik, majd tovább alakul egy nem mérgező dikarbonsavvá .Ezért a szárított növény már nem mérgező. A méreganyag a fiatal levelekben általában még olyan kis koncentrációban van jelen, hogy ez nem akadályozza meg kedvelőit abban, hogy tavasszal néha salátákba keverve az asztalukra kerüljön. Kis mennyiségben nem kell kellemetlen mellékhatásokkal számolnunk. A friss kora tavaszi leveleken kívül más része fogyasztásra nem ajánlott.

A protoanemonin arra érzékenyeknél a bőrre vagy nyálkahártyára jutva viszketést, kiütést, hólyagokat okozhat. Így tehát a salátaboglárka ehető is, meg nem is, mérgező is, meg nem is, körültekintően kell gyűjteni, fogyasztani.

Kategória: Taxontárlat | Címke: Ficaria verna, illatepidermisz, koloncos gyökérzet, Ranunculaceae, Ranunculus ficaria, Salátaboglárka, sarjgumó, spirociklikus virág | Hozzászólás most!

Kerti borágo – Borago officinalis

Tavaszi kankalin – Primula veris

Kamilla – Chamomilla recutita

Édeskömény – Foeniculum vulgare

Szúrós gyöngyajak – Leonurus cardiaca

Tarackbúza – Agropyron/Elymus repens

Kökény – Prunus spinosa

Vidrafű – Menyanthes trifoliata

Kecskeruta – Galega officinalis

Salátaboglárka – Ranunculus ficaria

Arhívum

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások