Buroklevél A kontyvirágfélék család 
/Araceae / fajainál a torzsavirágzatot övező, vagy magába záró néha feltűnően színes buroklevél.
Alapjában a megporzást biztosító rovarok csalogatása, a virágok védelme és a hőszigetelés az alapvető funkciója.
.
Hólyagszerű, belül nagy, levegővel telt üreget tartalmazó termések. Lehetnek húsos és száraz terméstípusok, fejlődésük során sokáig zárva maradnak, néhány száraz felfújt termés a teljes kiszáradáskor azonban felnyílhat.
Legjobban ismert képviselőjük minden bizonnyal paprika felfújt bogyótermése.
A termés fejlődése során a növekedés folyamatos, és így a termésfalban ezért nem keletkeznek szakadásos üregek. A termésfal szöveti szerkezetét figyelve azonban látható , hogy befelé haladva a sejtek mérete fokozatosan nő. A belső termésfal/endokarpium/ sejtjei az un „óriássejtek” apró hólyagocskái már szabad szemmel is láthatók. Ezekben a sejtekben történik a csípős ízért felelős kapszaicin alkaloid raktározása.
A dudafürt /Colutea arborescens/ felfújt hüvelytermése igen dekoratív. A termésfejlődés kezdetén a termések falában színanyagokat találunk, melyek a kiszáradás során lebomlanak. A teljesen kiszáradt termés fala pergamenhez hasonlít, áttetsző.
A termés akár egész télen az ágakon maradhat.
A Nigella damascena termését övező fellevelek elágazó merev sallangjai miatt találóan kapta a borzaskata nevet. A részben összenőtt tüszőtermések közös alsó része lesz felfújt. A virágkötészetben is kedvelt légiesen kecses termés felfújt társas tüszőtermés.
Több termőlevélből összenőtt magházban, un polikarp termőtájon fejlődő többüregű, általában 2,vagy 4 rekeszű termőben létrejött résztermések/ merikarpium /. Az igazi makkterméshez hasonlóan valódi, száraz zárt termések, melyek termésfala és maghéja nem nőtt össze.A résztermés makkocskák gyakran az elszáradt forrt csészében sokáig együtt maradnak. Az Ajakosvirágúak/ Lamiaceae / és az érdeslevelűek/ Boraginaceae / jellemző terméstípusa.
A kupacs/ cupula / a bükkfafélék családjában/ Fagaceae / a makkterméseket kehely szerűen részben, vagy teljesen körülvevő kemény, elfásodott képlet. Sokáig fellevelekből származtatták, ma már általánosan elfogadott, hogy a bogas termős virágzat tengelyének felső részéből fejlődik ki. Sajátos fajra jellemző bélyeg.
A szelidgesztenye/ Castanea sativa / termés tüskés kupacsa zárt marad.
A hosszú, merev elágazó tüskés kupacs tüskézettsége, a tüskék hosszúsága és elágazásai szintén fontos fajtára jellemző bélyegek. A ritkásan tüskés kupacsú szelíd gesztenye fajták kevésbé ellenállók a gesztenye ormányos bogarakkal szemben.
Rovaremésztő növények levelein a rovarok csalogatását és zsákmányul ejtését szolgáló speciális
mirigy a bőrszövetben.
Lényegében egy módosult szőrsejt a bőrszövetben. A levélen található sűrű tentákulum szövedékkel ejti a csapdába a rovart a növény. Az áldozatra a közeli tentákulumok is ráborulnak, és így végleg rabul ejtik Ezután emésztő mirigyek pár nap alatt lebontják a rovar fehérjéit és csak a kitinváz marad vissza
Nagy intercelluláris terekkel rendelkező laza szöveti szerkezetet mutató parenchimatikus alapszövet.
A sejtek gyakran egymás fölé rendeződve lemezeket alkotnak, melyek a térben levegővel telt üregeket, rekeszeket képeznek. Ezekbe a levegővel telt rekeszekbe néha a belső felületet tovább növelő idioblaszt sejtek nyúlványai nőnek/ pl Nymphaea alba – a tavi tündérrózsa levélnyél esetében/.
Főleg mocsári növények iszapban élő részein -pl Acorus, Lythrum fajok rizómáiban – vagy a vízen úszó leveleik nyelében gyakori. Utóbbi esetben szemmel is jól látható duzzanatokat képez. A levélnyélben raktározott levegő csökkenti a súlyt, biztosítja a lebegést, a levelet a víz felszínén tartja és szerepet játszik szerv a jó oxigén ellátásában. Ez utóbbi funkció különösen a mocsaras területeken élő fajok rizómáinál, gyökérzeténél fontos.
Az aktinomorfia sugarasan részarányos, vagy radiális sok szimmetriás elrendeződés. Ebben az esetben a növényi szerv – leggyakrabban a virág – több szimmetriasíkkal közel egyforma részekre tagolható. A szervet tehát ezek a szimmetriasíkok hasonló felekre osztják. A sok szimmetriás jellegből következve az aktinomorf szimmetriájú szerv egy középpontból kiindulva minden irányban nagyjából azonos alakulású.
A trópusi fák természetes élőhelyein a gyökérzet sekélyen fejlődik, mélyre nyúló központi tartógyökér nem alakul ki.
A valódi gyökerek a felszín közelében szerte ágaznak és szerepük így csupán a tápanyag és vízfelvételre korlátozódik.
A hatalmas törzset és lombkoronát a gyökérnyakból eredő és a fatörzs alsó részére is felnyúló föld feletti széles, lemezes szétfutó kinövések un palánkgyökerek stabilizálják. A néha 10m magasra felnyúló szárnyakhoz hasonló lemezek úgy támasztják oldalról az óriásfákat, mint a támpillérek a középkori katedrálisok égbetörő falait. A törzs részének látszó lemezes kinövések stabil, nagy állóképességet biztosítanak, akadályozzák a sekély gyökérzetű fák kidőlését.
Szövetre nézve hipertóniás közegben a sejtekből – a víz koncentráció gradiensének megfelelően – víz áramlik ki elsősorban a vizet könnyen leadni képes vakuolumokból,
hiszen a citoplazma kolloidjaihoz a víz erősebben kötődik pl hidrát burokként.
Ennek következtében a sejt anyagát rugalmas membránnal/ plazmalemma/ határoló protoplaszt térfogata csökken és elválik a merev sejtfaltól. Ez a jelenség a plazmolízis, amelyet különösen akkor figyelhetünk meg jól, ha a vakuólum színanyagokat tartalmaz/ pl lila hagyma, lila káposzta, színes epidermiszű dísznövények stb./
A plazmolizált sejt sejtfala kis mértékben, vagy egyáltalán nem zsugorodik, A protoplaszt híg plazma esetében konvex felülettel válik el a sejtfaltól, míg az erősen viszkózus, sűrű plazmájú protoplaszt helyenként a falhoz tapadva konkáv felületekkel plazmolizál. A kétféle plazmolízis típust a sejt kora mellett a plazmolizáló közeg határozza meg.
A folyamat egy dinamikus egyensúlyi állapot elérése után megáll, hiszen a folyamat során a közeg a vízleadás miatt hígul, míg a protoplasztban a vízvesztés miatt nő a sejt ozmótikus értéke. Amikor a két érték azonos lesz akkor a víz ki és beáramlásának sebessége kiegyenlítődik, beáll az egyensúlyi állapot.
Miután a folyamat némileg leegyszerűsítve egy félig áteresztő/szemipermeabilis/ membránon/ sejthártya/ keresztül történő vízmozgás visszafordítható, reverzibilis. A plazmolizált sejtet desztillált vízbe helyezve intenzív víz beáramlás történik és a protoplaszt eredeti térfogata hamarosan helyre áll, Ez a folyamat a deplazmolízis.
Fiatal még másodlagosan nem vastagodó szárakban
a rendezetten elhelyezkedő kollaterális nyílt nyalábok körén kívül a kéreg mélyebb régiójában gyakran kialakul egy belső szilárdító sejtekből álló körgyűrű. A primer szár keresztmetszetének szöveti képén ez a táj az endodermisz-periciklus régiónak felel meg.
A másodlagos vastagodás során a szilárdító gyűrű alatt új szállító sejtek, elsősorban fa elemek képződnek nagy tömegben. Ezek a szár vastagodásával szétszakítják ezt a rugalmas tágulásra csak csekély mértékben képes szilárdító gyűrűt, melynek megmaradt részei a nyalábok háncsrésze felett láthatók. Akár egy sapka úgy borulnak a nyalábok háncsrésze fölé.
A „háncssapka”, vagy régies nevén „háncskorona” az összefüggő szállítórendszer kialakulásakor még általában megfigyelhető, később egy idő után eltűnik az egyre kisebbé zsugorodó kéregrészben.
