A peloria/ sugarasodás/ különös jelenség a növényvilágban, lényegében egy öröklődő szimmetriaváltozás a virágban. A sajátos peloriás virágalakról akkor beszélünk, amikor a természetes állapotában kétoldali/zigomorf/ szimmetriájú virág sugaras szimmetriájú/aktinomorf/ virágként fejlődik.
Ekkor a szabályosan részarányos párta helyett sok szimmetriájú sugaras párta alakul ki és ezzel együtt gyakran a virág más részeinek /pl sziromlevelek, porzók, termőtáj, florális nektáriumok stb/ száma, alakja és működése is megváltozhat.
Egy virágzatban lehet, hogy minden egyes virág peloriás/ teljes peloria pl Linaria/, de egy rendszerint fürtös virágzatban a szabályos zigomorf virágok között egyesével is előfordulhatnak ezek az eltérések/ pl Digitalis, Antirrhium, Gloxinia/. Utóbbi esetben gyakori az un terminális peloria, amikor csak a legfiatalabb csúcsi virág megjelenése eltérő. Előfordulhat azonban, hogy a magányosan fejlődő virág vált szimmetriát és a korábbi kétoldaliság helyett jelenik meg egy új sugaras virágváltozat. A dísznövény kertészetben napjainkban különösen a peloriás orchideáknál találunk erre jó példákat: feltűnően különleges, szép és méregdrága új fajtákat/ pl Cattleya, Cymbidium, Phalenopsis peloriás hibridek/.
A peloria bizonyos növénycsaládokban /pl Scrophulariaceae, Lamiaceae, Orchidaceae/ gyakori, de elvileg bármely zigomorf virágú növénycsoportban előfordulhat, gyakori a sarkantyús virágú boglárkafélék csoportjában is/pl Delphinium, Consolida/. Érdekes játéka a természetnek, hogy a normálisan zigomorf sarkantyús virágú boglárkafélék peloriás virágai sarkantyú nélküliek, míg a gyujtoványfüvek / Linaria/ peloriás virágaiban öt külön álló sarkantyút találunk.
Nem annyira meglepő ezek alapján, hogy a nagy svéd botanikus és rendszerező Linné/ Carolus Linnaeus/ egy a kerti termesztésben megfigyelt sugaras virágú öt sarkantyús gyujtoványfű mutánst külön génusznak vélt és ennek a Peloria nevet adta. – Ma már tudjuk, hogy ez a Peloria növény a gyújtoványfű mutációjával alakult ki. – Később a Peloria nemzetségnév a mutáció felismerésével ugyan megszűnt, törölték a taxonómiai nevezéktanból is, de a peloria elnevezés a sugarasodás jellegzetességeit viselő virág mutációk tudományos neveként továbbra is megmaradt a növénygenetikában.
A gyujtoványfű peloriája egyébként fontos megfigyelés volt Linné teremtésről és fejlődésről alkotott szemléletének alakulásában is. Míg a nagy tudós sok ezer növényfajt pontosan feldolgozott, beillesztette azokat binominális rendszerébe és a továbbiakban már nem nagyon foglalkozott velük, addig a „Peloria” növénnyel éveken keresztül számos tenyésztési és keresztezési kísérletet is végzett az Uppsalai Egyetem Botanikus Kertjének igazgatójaként. Talán érezte, hogy ezzel a növénnyel más a helyzet mint a többivel. Jóval Mendel előtt a „ Peloria” keresztezési kísérleteiben ő is kimutatta a 3:1 hasadási arányt, csak nem ismerte fel ennek biológiai jelentőségét. 1744-ben készítette el híres munkáját a kerti kísérletekben megfigyelt gyújtoványfű-mutáció kapcsán (Dissertatio botanica de peloria. In: Amoenitates academicae. Uppsala).
Linné – úgy is, mint evangélikus pap gyermeke és úgy is, mint egyetemi professzor – a kora szellemének megfelelően mélyen és őszintén hitt abban, hogy a világegyetemnek létezik egy felsőbbrendű Ura és Teremtője. Kezdetben minden igyekezete abból fakadt, hogy a természetet megismerve megértse és rendszerbe foglalja a teremtés tervét a tanítványai és tisztelői szállóigévé vált mondása „Isten teremt, Linné elrendez” jegyében. Amikor kidolgozta alapvető rendszerét sokáig meg volt győződve arról, hogy a felismert egyetemes jellegek ismeretében immár tud olvasni a Teremtés Könyvében. Filum ariadneum botanices est systema, sine quo chaos est Res herbaria (A botanika vezérfonala a rendszer, mely nélkül a növénytan maga a zűrzavar, a káosz) írta a Philosophia botanicában.
Linné sokat idézett mondása: Species tot sunt, quot diversas formas ab initio produxit Infinitum Ens, azaz „Annyi faj van, amennyit a végtelen hatalmú Isten a kezdet kezdetén mint különböző lényeket teremtett” biológiai értelemben nem fajfogalom, fajmeghatározás. Éppen a „Peloria” kísérletek kapcsán később Linné maga is kételkedni kezdett ebben a mondatában. Ez a kétség először 1744 táján, a már említett dolgozatában merült fel benne, és egyre jobban erősödött a „Peloriával” végzett későbbi tenyésztési és keresztezési kísérletei során. A szemléletbeli változást jól mutatja, hogy 1760-ban a szentpétervári akadémiának küldött, a növények nemiségéről írt pályamunkájában már a következőképpen fogalmazott: „ … úgy tűnik, az következik, hogy ugyanannak a növénynemzetségnek különböző fajait kezdetben egyetlen növény képviselte, és valamennyien ebből alakultak [később] ki kereszteződések révén”. A „Peloria növény” elvezette Linnét ahhoz a felfogáshoz– amit legtisztábban ebben a Szentpéterváron közölt cikkében fogalmazott meg – hogy a Teremtő csak egy-egy alapfajt teremtett, és azokból alakultak ki a ma megfigyelhető rokonsági körök (protoevolúciós szemlélet).
.
Ma már ismert, hogy a virágszimmetria a virágzási gének által genetikailag kódolt bonyolult folyamat eredménye és a peloria a virág tenyészőcsúcs eltérő fejlődést mutató útja. A növény életének kezdeti szakaszában a virágzást szabályozó gének általában gátolt állapotban vannak, majd egy szabályozó un mestergén a Constans (CO) gén a külső tényezők / hőmérséklet, fény/ hatására szünteti meg ezt a gátlást és elindítja a generatív fázist, a virágkezdemények megjelenését. Amig a virágzási gén hallgat nem kezdődik el a virágképződés, amikor bekapcsol a hajtásmerisztéma/ hajtástenyészőkúp/ átalakul virágmerisztémává/ virágtenyészőkúp/, és elindul a virág szerveinek kialakulását meghatározó genetikai program. Tudjuk, hogy a morfológiai struktúrák fejlődését, a szervek kialakulását, a test formálásának programját a növényekben is az ún. homeotikus gének irányítják. A homeotikus mestergénekre jellemző egy 183 bázispárból álló ún. „homeobox” szekvenciaszakasz, amely egy specifikus DNS-kötő képességgel rendelkező polipeptidet, az ún. homeodomaint kódol. A homeotikus gének termékei, hasonlóan a többi génkifejeződés szabályozásában résztvevő fehérjékhez, koordináló szerepet töltenek be, más gének működését gátolják, vagy serkentik.
Legalább három virágfejlődést szabályozó gént ismerünk, amelyek közül elsődlegesen a virágtakarótáj fejlődését szabályozó gén hibája okozhatja a peloriát. A mutáció típus általában mendelező recesszív bélyeg. Ez az öröklődő virágszerkezet változás a természetben csak homozigóta recessszív állapotban jelenik meg/ manifesztálódik/, ezért tűnik ritkának. Sokan atavisztikus/ visszaalakulás jellegű/ megnyilvánulásnak tekintik, mivel a sugaras virágszerkezet ősibb, mint a progresszív, levezetett kétoldalian részarányos.
A Linné munkásságáról szóló rész forrása: Szabó T. Attila Magyar Tudomány 2008 952.o.
A jelenség bonyolult, komplex fiziológiai változások eredménye, melyet különböző külső és belső tényezők szabályoznak. Ősz táján a hőmérséklet csökkenése, a fényviszonyok változása lehet a legfontosabb külső jel. A belső faktorok között jelentős lehet a más szervekkel, így a gyökérrel való kapcsolat. Tény , hogy a gyökérzet károsodása gyakran eredményez levélsárgulást, lombhullást. Ismert, hogy a növényi szövetekben az öregedést gátló hormonhatású citokininek természetes körülmények között zömmel a gyökerekben keletkeznek(un gyökérfaktor). Fontos szerepet játszanak a levélben termelődő indolvázas auxinhatású vegyületek a levélnyél alapi részén kialakult un leválasztó zóna működésének szabályozásában. Emellett ismerünk egy leválasztást serkentő hormont is a terpén típusú abszcizinsavat(ABS). A levélleválasztást segíti az etilén is.
