A szárnyasan összetett levelek egy különleges típusa. Rendszerint páratlanul szárnyalt levél, amelynek levélke párjai a levélgerincen váltakozóan kisebbek, vagy nagyobbak.
A burgonya/ Solanum tuberosum/ és paradicsom/ Solanum lycopersicum/ számos kultúrfajtájánál a félbeszárnyalt levelek jól megfigyelhetők. Vadon élő növényeink közül a párlófű esetében gyakran találunk tipikus félbeszárnyalt leveleket.
A kambium egy sajátos osztódó szövet, amely a szállító szövetrendszer elemeit gyarapítja. Kétféle osztódó sejttípust tartalmaz: hossz irányban megnyúlt, kihegyesedő végű orsó alakú un fuziform iniciálisokat, és nagyjából kocka alakú kis méretű sejteket un bélsugár iniciálisokat
A fuziform iniciálisok a hossztengellyel párhuzamosan helyezkednek el és nem követik a növényi sejtosztódásra vonatkozó általános szabályt, amely szerint a sejt a lehető legkisebb területű fallal osztódik. Ezek a sejtek hosszanti fallal a felülettel párhuzamosan periklinálisan osztódnak. A hosszanti fal középről kiindulva a sejtszélek felé növekszik. A fuziform iniciálisok osztódása dipleurikus, az osztódással keletkezett két sejt közül az egyik megmarad iniciális merisztémának, a másik differenciálódik szállító elem lesz belőle. Ezek a sejtek alakítják ki a farész és háncsrész szállító sejtjeit és a szilárdító fa és háncsrostokat is. Ezek a sejtek intruzív növekedésre is képesek6 vagyis egymással összenőhetnek/ és a hosszanti tangenciális osztódások következtében szabályos függőlegesen rendezett sorokat alkotnak.
A bélsugár iniciálisok a szállítórendszerben az oldal irányú radiálisan futó bélsugarakat hozzák létre. Egyszerre két irányban gyarapodva nyomulnak be a fába és a háncsba, az élő háncsot kötik össze a még működö fagyűrűkkel. A bélsugár a farész irányában néhány évgyűrű mélységig hatol és vakon végződik egy évgyűrű határánál. A bélsugár iniciálisok száma mindig kevesebb mint a fuziform iniciálisok száma. A sejtek a fuziform iniciálisokból származnak úgy, hogy a megnyúlt sejtek harántfalakkal osztódva darabolódnak. A bélsugár sejtek kapcsolódhatnak a felfelé futó hosszparenchima sejtekkel és a szállítószövet parenchima hálózatos rendszerét alakítják ki és gyarapítják.
A kambium iniciálisok száma és mérete a fa korával együtt növekszik, különösen feltűnő a fuziform iniciálisok hosszának és számának növekedése a fa idősebbé válásakor
Az egyszikűeknél egy levélből, vagy a fűféléknél a levélhüvelyből a párhuzamos levélerezet miatt egyszerre több nyaláb lép a szárba a szárcsomókon, nóduszokon. Ezek közül a legszélső vékonyabb nyalábok a szár külső részén lefelé hajolva haladnak tovább. A középtájon található erősebb, fejlettebb nyalábok a szárba lépés után egyenesen középre hatolnak, mélyen benyomulnak a sztéle szövetébe, majd onnan éles kanyarral kifelé fordulva egyesülnek egy felülethez közeli szárnyalábbal, vagy levélnyomnyalábbal.
Emiatt egy bonyolult, első közelítésre kusza nyalábhálózat jön létre, amely –akárhol is vágjuk át a szárat –a keresztmetszeti képen szórt nyaláb elrendeződést mutat. A belépés ismertetett szabályainak megfelelően a kisebb nyalábok a szárak kerületi, felszínhez közeli részén, míg a nagyobb nyalábok a szár közepén haladnak. Ezt a nyalábszerkezetet ataktosztélének nevezzük. Az edénynyalábok kollaterálisak és zártak, nem tartalmaznak kambiumot ezért másodlagos vastagodás nem – vagy ritkán és különleges formában – jelenik meg.
A szállítószövetek a növényben egységes, összefüggő rendszert alkotnak. Alapegységeik: a szállítónyalábok a gyökér-, és a hajtáscsúcsok prokambium merisztémáiból fejlődnek.
A kétszikűekben a gyökerek egyszerű fa-, és háncsnyalábjai a gyökérnyak átmeneti zónájában kapcsolódnak össze. A szár összetett nyalábjainak száma itt a gyökér nyalábok számához képest lehet változatlan, vagy kétszeres, mert a gyökér egyszerű nyalábjai az egyesülés előtt részben, vagy teljesen feleződnek majd a fél nyalábok fuzionálnak és így alkotnak a szárban haladó összetett nyalábokat, melyek hengerfelület mentén szabályosan kört alkotva rendeződnek a felülettől tk azonos távolságban. A nyalábok száma a szárban később emelkedhet, a másodlagos vastagodás során/ pl Helianthus típusú vastagodás/. Ezt a szabályos körkörös nyalábelrendeződést mutató sztéle szerkezetet nevezzük eusztélének, melyben általában kollaterális nyílt nyalábokat találunk.
Kétszikű szárak keresztmetszetben - Eusztéle
A kétszikűknél az un eusztélében az edénynyalábok a gyökér, szár, levél szervekben tehát szoros összeköttetésben vannak egymással. A szárnak és a levélnek részben közös összetett nyalábjai vannak. Azt a nyalábot, amely közvetlenül egy levéllel van összeköttetésben levélnyomnyalábnak nevezzük. Ez a szár és a levél közös nyalábja, a levél főere. Emellett kétségtelenül vannak a szárnak saját nyalábjai is. A levél főere közvetlenül, elágazás nélkül, vagy villásan elágazva csatlakozik a szárcsomóban egy szárban függőlegesen futó nyalábhoz vagy a szomszédos két nyalábhoz.
A szárból a nóduszokban lépnek ki oldalirányban a levélbe a levél főerét alkotó un levél nyomnyalábok, amelyek különböző – gyakran növénycsoportra jellemző – további elágazásaikkal létrehozzák a levéllemez erezetét. A növény életében lényegében a szár és a levelek közös származásúak, a hajtásnak mint egésznek alakul ki és működik egy szállítórendszer hálózata.
A szemtermés/ caryopsis/ felső állású magházból keletkezett száraz termésfalú, zárt, egymagvú termés, melynek maghéja a terméshéjjal szorosan összenőtt. Termesztett gabona növényeink és általában a perjefélék/ Poaceae/ család jellegzetes terméstípusa.
Endospermium kukorica szemtermésben
Előfordul, hogy a toklászok is ránőnek a termésfejlődés során, ekkor toklászos szemtermés fejlődik/ pl zab/.
Zab – pelyvás szemtermések
A fészekvirágzatúak/ Asteraceae/ és egyes mácsonyafélék/ Dipsacaceae/ jellemző terméstípusa. A termés kialakulásában két termőlevél vesz részt, fel nem nyíló száraz termést alkotva. A termésfal és a maghéj nem nő össze.
A termés csúcsán gyakran csészelevél eredetű repítőkészülék (bóbita-pappus) található.
A repítő bóbitaa. termésfejlődés során a csészelevelekből alakuló elágazó képlet elsősorban a kaszat széllel történő elterjesztését szolgáló módosulás.
Lehet néha ülő koszorú a termés csúcsán. Ilyenkor koronás kaszattermésnek nevezzük
A rovaremésztő növények (planta carnivora) rovarfogásra és szerves vegyületek emésztésére módosult leveleik segítségével egészítik ki a környezetükből különböző ökológiai okok miatt nehezen felvehető nitrogénvegyületek szegényes kínálatát. A leveleik egy része, vagy teljes levélzetük változatos felépítésű csapdákká és fehérjebontó szervekké módosul, a hiányzó nitrogént ezek a növények az állati/ főleg rovar eredetű/ fehérjék lebontásával és hasznosításával pótolják.
A rovarfogó/rovaremésztő növényekhez a virágos növények mintegy 600 faja tartozik, 7 növénycsalád és 15 nemzetség képviselői. Élőhelyük igen változatos: megtalálhatók a savanyú kémhatású, hidegvízű tőzeglápokban (például a harmatfűvek, egyes hízókák), vagy egyéb mocsarakban és és vizes élőhelyeken(rencék). Előfordulnak Ázsia dzsungeleiben (kancsóka fajok), Amerika melegebb és mérsékelt égövi területein (Darlingtonia, Sarracenia fajok, Vénusz légycsapó), Ausztráliában (törpe harmatfüvek) sőt Dél-Amerika magasan fekvő, párás, hűvös hegyei között is (Heliamphora fajok). A rovarfogó növények módosult leveleikkel mint speciális csapdákkal állati szervezeteket/ rovarokat/ csalnak magukhoz, különböző technikákkal foglyul ejtik őket, majd emésztő mirigyeik váladékával lebontják és hasznosítják nitrogén vegyületeiket a kitinvázat kivéve.
A rovaremésztő (húsevő, rovarfogó) növények igen változatos formákat mutatnak. Rovarfogó csapdájukat figyelembe véve megkülönböztetünk aktív és passzív növényeket. Aktívak azok, melyek csapdája ingerlésre lép működésbe (Vénusz légycsapó -Dionaea muscipula, Drosera-harmatfüvek, Aldrovanda vesiculosa, stb.), passzívak pedig azok, melyek nem végeznek aktív mozgást a zsákmány elejtése során (Nepenthes-kancsóka, Sarracenia -kürtvirág), stb.). Az emésztési folyamat egységes hasonlóan a bontott anyagok felszívásához
A legelsõ rovarfogó növény, amellyel a természettudomány foglalkozott, a Vénusz légycsapója – botanikai nevén Dionaea muscipula – volt. A főér mentén félbehajtott levelei lapos kagylóhoz hasonlítanak A levél szélén hosszú, merev nyúlványok, ún. pillák sorakoznak. A rovarokat a szétnyílt levélfelek színes belső belső felülete vonzza. Mindkét levélfélen 3-4 hosszú érzõserte van. A rovar mocorgásával ezeket ingerli, és a növény az ingerületre rendkívül gyorsan 0.3-0.5sec alatt reagál: összecsukja a szétálló lemezeket, amelyek szélén levõ pillák – mint az összekulcsolt kéz ujjai – elzárják a kivezető utat, a gyanútlan látogatót ezzel foglyul ejtve.
Dionaea emésztõ mirigypikkelyek és egy érzõserte
Az ingerre a levél bőrszövetben található többsejtű gomba alakú mirigypikkelyekben fehérjebontó, proteolitikus váladék termelõdik. Az emésztõnedvet termelõ nyeles mirigypikkelyekek a csapdalevelek felsõ részén vannak; innen csurog rá a megfogott áldozatra a proteolitikus emésztõanyag Az emésztés a levél belsejében akár hetekig is tarthat. Egy csapó kb. 3-4 összezáródásra képes, ezután elpusztul, és helyébe újak nőnek.
Az európai Aldrovanda levelei hasonlóan ejtik csapdába az apró vízi rovarokat, bár jóval lassabban záródnak ingerület hatására. A honi vizeinkben nagyon ritka rencére emlékeztető gyökértelen növény az iszapban áttelel, tavasszal különös léghólyagjai segítségével emelkedik a felszínre. A Magyarországon csak a Somogy megyei Baláta-tóban található lebegő hínárnövény örvös állású levélkéi ugyanúgy ejtik rabul áldozataikat, mint a Vénusz légycsapója. Mint kicsiny, nyitott kagylók, olyanok a kis csapdák, amelyeknek a belsõ oldalán érzõserték és emésztõmirigyek vannak. Amikor a vízben úszó apró vízibolha stb. megérinti az érzõsertét, akkor a levél összezár, az áldozat nem menekülhet, és a csapdában a mirigyek megkezdik az emésztõnedv termelését
A harmatfű / Drosera/ fajok, és a hízókák/ Pinguicula/levelei más módon fogják áldozataikat. A levél epidermiszben számos hosszabb rövidebb nyélen ülõ, kis gömbben végződő mirigy/tentákulum/ fejlődik, amelyek rendkívül ragadós anyagot választanak ki. A növény levelei fényben csillogók, és a váladék gyakran csalogató illatanyagokat is tartalmaz. Mindez megtéveszti a rovart, s amikor szomját oltani, vagy vélt nektárt szívogatni érkezik a ragadós anyag többé nem engedi el.
Drosera és tentekulumai
Az apró rovar a ragadós csapdában vergődve folyamatosan ingerli a tentákulumokat. A levelekben egy jól működő ingerületvezető rendszeren tova terjedő ingervezetés következtében a Droseránál a szomszédos tentákulumok is lassan az áldozathoz hajolnak a Pinguiculák mirigyei pedig fokozzák a váladéktermelést. Az állatot néhány óra alatt sűrű ragacsos burok veszi körül, amelyben megfullad. A mirigyszőrök által termelt nedvek kezdetben egyaránt tartalmaznak illatanyagokat, ragadós – rovart marasztaló váladékot és emésztőenzimeket. Az összetett váladékban a rovar megfogása után pár órával feldúsulnak az emésztő enzimek. A Drosera levél tehát az ingert érzékelve szabályozza a váladék kémiai összetételét! Ha egy levél egyszerre két rovart fog el, a mirigyszőrök megosztják a munkát.
A hízókáknál az egész levél felületét finoman borítják a mirigy és érzékelő-szőrök. Az érzékelő szőrök, és a ragacsos váladékot termelő csapda szőrök mellett kizárólag emésztőnedv termelésre módosult mirigyeket is találunk, amelyek a rovar pusztulása után kezdik a kevésbé ragacsos emésztő váladék termelést. A préda vergődésével kiváltott mechanikai inger a plazmodezmák rendszerén jut el a több sejtű váladéktermelő mirigypikkelyekhez. A hízókáknál így kétféle: a rovarfogó és a bontó anyagokat külön termelő mirigyek találhatók.A különös növények levelei a zsákmányolás után a szélükön bepöndörödnek, az áldozat fölé borulnak. Ha a táplálék felszívódott, a levél újból kicsavarodik, és készen áll az újabb rovarfogásra. A legtöbb levél két-három rovart fog, mielőtt elpusztulna
Az epifiton kancsókák/Nepenthes/, a talajszinten élő kürtvirágok/Sarracenia/, vagy a vizinövény rencék/Utricularia/ rovarfogásra módosult leveleinek működése passzív, nem végeznek aktív mozgásokat a zsákmány elejtése során. A rencén szívó-, a kancsókán és a kürtvirágon csúszócsapda biztosítja a rovarok elfogását. Találóan nevezik őket kelepcéslevelű növényeknek
A kancsóka rovarfogó levele egy hosszúkás levéllemezbõl, majd kacsszerû, a fákon a kapaszkodást szolgáló részből és ennek folytatásaként a fedeles kancsó alakú módosulásból áll. Nyílását felül csúszós perem övezi, amely többnyire élénkpiros, feltűnő színű. A nyílás felett ferdén álló fedél van. Elterjedt, téves nézet, hogy a fedél lecsapódik, ha rovar jut a kancsóba. A fedél csupán a csapadékot vezeti el, megakadályozva az emésztõnedv felhígulását. A csúszós peremről a kancsóba behulló rovarokat a kancsó alján a belső falban található mirigyek termelte emésztőnedv már készen várja, melybe rendszerint néhány órán belül belefulladnak. Az elbontott, a növény táplálkozására felhasználható vegyületeket is a mirigyek szívják fel. A kancsóba beleesett rovar inger hatására az emésztõnedv termelés felgyorsul..
A kancsókához hasonlóan fogják a rovarokat a kürtvirágok/Sarraceniák/ is. A Sarracenia talán az egyik legszebb, és legszínesebb rovarfogó növény. Eredetileg az USA délkeleti részéből származik, de ma már sok más helyen is előfordul terráriumokban is könnyen tartható. Levélnyelük tömlõszerű, és a felsõ peremrésze kiszélesedik. Egyes fajok levelének vége különös sisakként borul a csapda nyílása fölé, hogy az esõvizet elvezesse. A csuklya egyes részei sokszor áttetszők (ablakosak), hogy a rovarok szívesebben bemenjenek. A rovarok csalogatására a felsõ perem körül nektárt választ ki a növény, és itt a legélénkebb a színezõdés is. A rovarokat az élénk színek és a nektár a csapda nyílásához csalogatják. Nektárt keresve bejutnak a kürt vagy kehely alakú tömlõ belsõ oldalán a csúszós övig és belehullanak a csapdába. A tömlõ aljáról már nem juthatnak ki, mert annak belsejében befelé álló, hosszú szõrszálak megakadályozzák a kijárathoz való visszatérést. A tömlõ alsó részében összegyûlt emésztõnedvben – enzimet és savat választ ki a növény – elpusztulnak a rovarok. A tömlõ belsõ sejtjei felszívják a felhasználható tápanyagokat. A Sarraceniák hazájukban olyan tömegesen fogják a rovarokat, hogy tömlõikbõl a madarak rendszeresen kiszedegetik õket. A tömlõben összegyûlt sok elpusztult rovar sokszor bûzös rothadással bomlásnak indul.
A Darlingtonia nemzettségbe mindössze egyetlen fajt soroltak. Ismertebb magyar neve kobraliliom. California hegyes vidékein forráslápokban él, veszélyeztetett élőhelyeken. A Sarraceniákhoz hasonlóan kanyargós csőszerű ravaszul módosult levélcsapdáiba csalja apró rovar áldozatait, a kijutást a lefele álló szőrök, és a síma felület lehetetlenné teszi. A rovar a cső alján összegyűlt folyadékban megfullad.
A rencékáltalánosan elterjedt, vízekben élő rovarfogó növények Több mint 200 fajuk ismert. Előfordulási helyeik rendkívül változatosak: egyesek állóvizekben lebegnek, de ismerünk broméliák tőlevél rózsájában lévő vízben, mikrotársulásokat alkotó rencefajokat is. A legtöbb rence faj nagyszámú hólyagcsapdát növeszt, melyek mindössze néhány mm átmérőjűek, a víz alatt lebegnek, ezért nehezen figyelhetőek meg. A finoman osztott leveleik között a fajtól függően 1-4 mm nagyságú rovarfogó hólyagcsapdák fejlõdnek ki.. A csapda bejáratánál néhány serteszőr van amelyek csalogató váladékot termelnek. Ha az ide érkező vizi állatka megérinti a sertéket, vagy a csapda kis csapóajtaját, az hirtelen befelé nyílik az áldozat a beáramló vízzel együtt besodródik, de kijönni már nem tud, mert az ajtó kifelé nem nyílik A csapda mirigyszőrei eltávolítják a víz jó részét a belső térből, majd hidrolitikus fehérjebontó enzimeket és savakat választanak ki, emellett a lebontott hasznosítható vegyületeket is felszívják. Az idő függvényében funkciójuk szabályozott módon változik.
A rovaremésztő növények természetes élőhelyeiken különösen a szerves nitrogénvegyületeik felépítéséhez nélkülözhetetlen nitrogénben szenvednek hiányt. A megszokott növényi táplálkozási mód mellett ilyen mostoha körülmények között alakultak ki a rovarok fogására és megemésztésére alkalmas levél módosulások, mert az állatok testében sok nitrogén tartalmú makromolekula található, melyek kémiai egységei lebontással hasznosíthatók a növény saját anyagcseréjében.
–
A rovarfogó növények módosult leveleikkel mint speciális csapdákkal állati szervezeteket/ rovarokat/ csalnak magukhoz, különböző technikákkal foglyul ejtik őket, majd emésztő mirigyeik váladékával lebontják és hasznosítják azok nitrogén vegyületeit az emészthetetlen kitinvázat kivéve. Ezek a módosult levelek amellett, hogy csekély mértékben fotoszintézist végeznek rendelkeznek rovarcsalogató és rovarcsapda berendezésekkel és epidermiszükben külső/exogén/ kiválasztást végző egyetlen sejtből, vagy több sejtből álló mirigyeket, mirigypikkelyeket találunk, melyek emésztő nedveket termelnek és lebontják a zsákmány szerves anyagait.
Vénusz légycsapó/Dionea sp/
.A Vénusz légycsapója – botanikai nevén Dionaea muscipulafőér mentén félbehajtott levelei lapos kagylóhoz hasonlítanak A levél szélén hosszú, merev nyúlványok, ún. pillák sorakoznak. A rovarokat a szétnyílt levélfelek színes belső belső felülete vonzza. Mindkét levélfélen 3-4 érzõserte van.
Dionaea emésztõ mirigypikkelyek oldal és felülnézetben és egy érzõserte
A rovar mocorgásával ezeket ingerli, és a levél az ingerületre rendkívül gyorsan 0.3-0.5sec alatt reagál: összecsukja a szétálló lemezeket, amelyek szélén levõ pillák – mint az összekulcsolt kéz ujjai – elzárják a kivezető utat, a gyanútlan látogatót ezzel foglyul ejtve. Az ingerre a levél bőrszövetben található többsejtű gomba alakú mirigypikkelyekben fehérjebontó, proteolitikus váladék termelõdik. Az emésztõnedvet termelõ nyeles mirigypikkelyekek a csapdalevelek felsõ pilláihoz közeli részén vannak; innen csurog rá a megfogott áldozatra az emésztőnedv. Az emésztés az összezárt levél belsejében akár egy hétig is tarthat. Egy levél kb. 3-4 összezáródásra képes, ezután elpusztul, és helyébe újak nőnek.
A harmatfű / Drosera/ fajok, és a hízókák/ Pinguicula/levelei más módon fogják áldozataikat. A levél epidermiszben számos nyélen ülõ, kis gömbben végződő mirigy/tentákulum/ fejlődik, amelyek rendkívül ragadós anyagot választanak ki. A növény levelei fényben csillogók, és a váladék gyakran rovar csalogató illóanyagokat is tartalmaz.
Drosera és tentekulumai
Mindez megtéveszti a rovart, s amikor szomját oltani, vagy vélt nektárt szívogatni érkezik a ragadós anyag többé nem engedi el. Az apró rovar a ragadós csapdában vergődve folyamatosan ingerli a tentakulumokat. A levelekben egy jól működő ingerületvezető rendszeren tova terjedő ingervezetés következtében a Droseránál a szomszédos tentákulumok is lassan az áldozathoz hajolnak a Pinguiculák mirigyei pedig fokozzák a váladéktermelést. Az állatot néhány óra alatt sűrű ragacsos burok veszi körül, amelyben megfullad. A mirigyszőrök által termelt nedvek kezdetben egyaránt tartalmaznak csalogató illatanyagokat, ragadós rovart marasztaló váladékot és emésztőenzimeket. Az összetett váladékban a rovar megfogása után pár órával feldúsulnak az emésztő enzimek. A Drosera levél az ingert érzékeli és szabályozni képes a váladék kémiai összetételét! Ha egy levél egyszerre két rovart fog el, a mirigyszőrök megosztják a munkát.
Hízóka/Pinguicula sp/
A hízókáknál kétféle: a rovarfogó és bontó anyagokat külön termelő mirigyek találhatók. A különös növények levelei a zsákmányolás után a szélükön bepöndörödnek, az áldozat fölé borulnak. Ha a táplálék felszívódott, a levél újból kicsavarodik, és készen áll az újabb rovarfogásra. A legtöbb levél két-három rovart fog, mielőtt elpusztulna
Az epifiton kancsókák/Nepenthes/, a talajszinten élő kürtvirágok/Sarracenia/, vagy a vizinövény rencék/Utricularia/ rovarfogásra módosult leveleinek működése passzív, nem végeznek aktív mozgásokat a zsákmány elejtése során. A rencén szívó-, a kancsókán és a kürtvirágon csúszócsapda biztosítja a rovarok elfogását.
A kancsóka rovarfogó levele egy hosszúkás levéllemezbõl, majd kacsszerû, a fákon a kapaszkodást szolgáló részből és ennek folytatásaként a fedeles kancsó alakú módosulásból áll. Nyílását felül csúszós perem övezi, amely többnyire élénkpiros, csalogató színű. A nyílás felett ferdén álló fedél van. Elterjedt, téves nézet, hogy a fedél lecsapódik, ha rovar jut a kancsóba. A fedél csupán a csapadékot vezeti el, megakadályozva az emésztõnedv felhígulását. A csúszós peremről a kancsóba belehulló rovarokat a kancsó alján a belső falban található mirigyek termelte emésztőnedv már készen várja, melybe rendszerint néhány órán belül belefulladnak. Az elbontott, a növény táplálkozására felhasználható vegyületeket is a mirigyek szívják fel. A kancsóba beleesett rovar inger hatására az emésztõnedv termelés felgyorsul.
A kancsókához hasonlóan fogják a rovarokat a kürtvirágok/Sarraceniák/ is. Levélnyelük tömlõszerű, és a felsõ peremrésze kiszélesedik. Egyes fajok levelének vége különös sisakként borul a csapda nyílása fölé, hogy az esõvizet elvezesse. A rovarok csalogatására a felsõ perem körül nektárt választ ki a növény, és itt a legélénkebb a színezõdés is. A rovarokat az élénk színek és a nektár a csapda nyílásához csalogatják. Nektárt keresve bejutnak a kürt vagy kehely alakú tömlõ belsõ oldalán a csúszós övig és belehullanak a csapdába. A tömlõ aljáról már nem juthatnak ki, mert annak belsejében befelé álló, hosszú szõrszálak megakadályozzák a kijárathoz való visszatérést. A tömlõ alsó részében összegyûlt emésztõnedvben – enzimet és savat választ ki a növény – elpusztulnak a rovarok. A tömlõ belsõ sejtjei felszívják a felhasználható tápanyagokat. A Sarraceniák hazájukban olyan tömegesen fogják a rovarokat, hogy tömlõikbõl a madarak rendszeresen kiszedegetik õket. A tömlõben összegyûlt sok elpusztult rovar sokszor bûzös rothadással bomlásnak indul.
A rencékáltalánosan elterjedt, vizekben élő rovarfogó növények Több mint 200 fajuk ismert. A legtöbb növény nagyszámú hólyagcsapdát növeszt, melyek mindössze néhány mm átmérőjűek, a víz alatt lebegnek, ezért nehezen figyelhetőek meg. A finoman osztott leveleik között a fajtól függően 1-4 mm nagyságú rovarfogó hólyagcsapdák fejlõdnek ki.. A csapda bejáratánál néhány serteszőr van amelyek csalogató váladékot termelnek. Ha az ide érkező vizi állatka megérinti a sertéket, vagy a csapda kis csapóajtaját, az hirtelen befelé nyílik az áldozat a beáramló vízzel együtt besodródik, de kijönni már nem tud, mert az ajtó kifelé nem nyílik A csapda mirigyszőrei eltávolítják a víz jó részét a belső térből, majd hidrolitikus enzimeket és savakat választanak ki, és a lebontott hasznosítható vegyületeket is felszívják. Az idő függvényében funkciójuk szabályozott módon változik.
Rence/ Utricularia/ természetes élõhelyén és rovarcsapdái
A rovaremésztő növények természetes élőhelyeiken különösen a szerves nitrogénvegyületeik felépítéséhez nélkülözhetetlen nitrogénben szenvednek hiányt. A megszokott növényi táplálkozási mód mellett ilyen mostoha körülmények között alakultak ki a rovarok fogására és megemésztésére alkalmas levél módosulások, mert az állatok testében sok nitrogén tartalmú makromolekula található, melyek kémiai egységei lebontással hasznosíthatók a növény saját anyagcseréjében.
A zárvatermő lágyszárú növényekben vagy a fiatalabb fás szárakban, ágakban a tengelyszerv szöveti szerkezetében a belső centrális rész, amelyben a szállító szövetrendszer is elhelyezkedik az un központi henger/ sztéle/. A sztéle szállító elemeket nem tartalmazó központi részét általában a bélszövet tölti ki.
Legtöbbször parenchima sejtekből áll, melyek az un bordamerisztémából fűződnek le és függőlegesen álló hosszanti sorokba rendeződnek. A tömött, egymáshoz szorosan illeszkedő szállítószövet elemekkel szemben ez a rész lazább szerkezetű, intercelluláris tereket is tartalmaz. Gyakran raktározó szerepet tölt be. 
Egyes sejtjei, sejtcsoportjai a többitől eltérő alakú és működésű sejtekké differenciálódnak és ennek eredményeként különböző un idioblasztok, idioblaszt csoportok alakulnak ki a bélszövetben. Pl csersav raktározó idioblasztok a Rosa ágak bélszövetében, vagy nyálkatartó idioblasztok a Tilia/ hárs/ ágak központi szövetében. Előfordul, hogy bizonyos sejtek a bélszövetben szilárdító szklereidákká fejlődnek, más sejtekből tejcsövek/ laticifer/ alakulnak ki.. A bodzáknál a bélszövet elhal és homogén paraszövet tölti ki az ágak közepét.
A szárak megnyúlása során a bélszövet elszakadhat, benne intercelluláris járatok, szakadásos üregek/ un rexigén üregek/ keletkezhetnek, így alakulnak ki a fűfélék üreges szárai, de az ilyen üreges szalmaszárakban is megmarad a bélszövet kis szigetként a nóduszok zónájában/ un béldiafragma/.
Legismertebb példája a tök/ Cucurbita pepo/ szára, melyben a fajra jellemző bikollaterális szállító nyalábok a központi hengerben két körben helyezkednek el az ötszögű szárhoz hasonló öt ágú központi üreg körül. Teljes keresztmetszetben belül az üreg ágai között öt nagyobb, míg a külső körben a csillagalakú üreg ágainak végén öt kisebb nyaláb található.
A szállító nyalábokat nem övezi szilárdító elemekből álló abroncs szerű nyalábhüvely, így nincsenek a környező sztéle alapszövettől/ bélszövet, bélsugarak/ éles határral elkülönítve. Tág üregű faelemeiről/ xylem-tracheák/ könnyen felismerhető farészük nemcsak a külső oldalon, hanem a belsőn is háncs elemekkel érintkezik/ bikollaterális/. A külső háncsrész mellett tehát egy belső háncsrész is megjelenik. A bikollaterális nyalábok gyakran csak a felső/ külső/ részen tartalmaznak nyalábkambiumot a fa és háncsrész között. A nyalábtípus a tökfélék/ Cucurbitaceae/ és a burgonyafélék/ Solanaceae/ családban jelenik meg.
