Az epifiton( többesszámban:epifita) növények többnyire fákon élő, de azokon nem élősködő növények. Általában a fák ágrendszerének szövedékében, a fák ágvilláiban rekedt törmelékben, korhadékban vagy a kéreg repedéseiben telepednek meg.
A kapaszkodó-, és életfelületet biztosító fától sem vizet sem tápanyagot nem vonnak el. A fák lombkoronája az életterük, nem a talajban gyökereznek és rögzülnek. Tápanyagaikat a támasztófelületet adó növényen kialakult “humuszágy” biztosítja. A páratelt trópusi levegő víztartalmát pedig speciális léggyökereikkel veszik fel. Az epifiták más növényeket használnak támasztékul, de ezektől nem vonnak el tápanyagot. Zömmel mohák, zuzmók, és páfrányok míg a virágos növények közül a broméliák és orchideák csoportjában találjuk a legtöbb epifiton fajt. Előfordul közöttük még néhány kontyvirág féle és kaktuszfaj is./pl a karácsonyi kaktusz/. 
A hazánkban is a fák lombkoronájában élő fagyöngy( Viscum) és közeli rokona a fakín( Loranthus) nem epifiták – bár számos ismeretterjesztő helyen annak tekintik őket -, hanem félparaziták. Különös gyökérrendszerükkel vizet és vízban oldott anyagokat vonnak el a partner fától.
Az esőerdő biomban önálló szintet alkotnak ezek a fán lakó szervezetek. Ebben a környezetben a fán élő, epifita növények tökéletesen fejlődnek akár a hatalmas fatörzsek oldalán is, nem csak az ágvillákban, A sajátos epifiton életforma a biológiai alkalmazkodás egyik hatékony módja. Az esőerdők fényszegény talajszintjén ezek a szervezetek csupán csak tengődnének a fényhiány miatt. A lombkora szintben a csekély rendelkezésre álló tápanyag mennyiséghez pedig nagyon jól alkalmazkodnak. Itt virágoznak és magvaikat is a lombkorona szintjén terítik.Az epifiton szervetek csoportja több részre bontható annak alapján, hogy a fán történő megtelepedés kizárólagos, vagy véletlen szerű, vagy az együttélés milyen mélységű. Újabb felfogás epifitonnak tekint minden talajon kívüli növény előfordulást. Utóbbi felfogás szerint pl egy zuzmótelep a sziklán szintén epifiton.
A fán lakó életmód élettani ismereteinek bővülése egyre nyilvánvalóbban feltételezi , hogy itt azért – a „tisztán egyoldalú mechanikai jellegű egymás mellett élésnél” – mélyebb kapcsolatról van szó. Nem alaptalan a fán élő növényeket „kicsit élősdinek” tekinteni hiszen kapaszkodásra módosult gyökereikkel körbefonják a fát, behatolnak a kéreg repedéseibe tovább tágítva a fertőzés útjául szolgáló réseket és így hozzájárulnak a héjkéreg korai pusztulásához. A lombkoronában kialakuló humuszágy patogén gombák, férgek, rovarok számára is ideális élőhely. Az erdészek és a természetben nyitott szemmel járók tapasztalhatják, hogy az epifiták tömegeivel együtt élő fa( pl zuzmós fenyő) habitusa változik, lassabban fejlődik „csupasz” társainál. A kávéültetvényesek is tudják ezt, és rendszeresen eltávolítják a nem kívánatos társbérlőket a kávécserjékről.
Ugyanakkor valószínű, hogy a kapcsolat a hordozó fa számára is hozhat valami biológiailag értékeset. Ki tudja milyen biológiailag fontos vegyületekhez jut egy óriásfa ebből a kapcsolatból különösen a dzsungelek bonyolult élelmi lánc rendszereiben. A jóban-rosszban gondolkodó emberi elme okfejtése itt csődöt mond. A természet másképpen működik, nem piacgazdaság!