Növényi életformák – epifitonok

Többes számban: epifita

Többnyire fákon élő, de azokon nem élősködő növények. Általában a fák ágrendszerének szövedékében, a fák ágvilláiban rekedt törmelékben, korhadékban vagy a kéreg repedéseiben  telepednek meg. A kapaszkodó felületet biztosító fától sem vizet sem tápanyagot nem vonnak el.

Tápanyagaikat a támasztófelületet adó növényen kialakult „humuszágy” biztosítja. A páratelt  trópusi levegő víztartalmát speciális léggyökereikkel veszik fel.

Mohák, zuzmók, és a páfrányok  míg virágos növények közül a broméliák és orchideák csoportjában találjuk a legtöbb epifiton fajt. Előfordul közöttük még néhány kontyvirág féle és kaktuszfaj is./pl  a karácsonyi kaktusz/.

Az esőerdő biomban önálló szintet alkotnak a fán lakó szervezetek.A  sajátos epifiton életforma a biológiai alkalmazkodás hatékony módja. Az esőerdők fényszegény talajszintjén ezek a szervezetek csupán csak tengődnének a fényhiány miatt. A lombkora szintben  a relativ csekély tápanyagellátáshoz pedig nagyon jól alkalmazkodnak.

Az epifiton szervetek csoportja több részre bontható annak alapján, hogy a fán  történő megtelepedés kizárólagos, vagy véletlen szerű, vagy az együttélés milyen mélységű. Újabb felfogás epifitonnak tekint minden talajon kívüli növény előfordulást. Utóbbi felfogás szerint pl egy zuzmótelep a sziklán szintén epifiton.