Érdekes, hogy a közel 30 hazai fajt és számos alfajt összefoglaló Viola nemzetség tagjai közül csupán néhányat: a mezei árvácskát, a háromszínű-, valamint a törpe-, vagy Kitaibel-árvácskát – nevezzük árvácskának. A többi honos, nálunk vadon élő Viola fajt, alfajt, ibolya névvel illetjük. Botanikai alapon a kiterülő lapos pártájú fajokat nevezzük árvácskának, míg az ibolya fajoknál a virág két középső sziromlevele előre álló, vagy lehajló.
A Violaceae családba tartozó mezei árvácska. morfológiailag élőhelyétől függően rendkívül változatos faj.. Ősszel kelve áttelelő, általában egyéves, 10-30 cm magas, gyakori gyom-, és gyógynövény. Száraz gyepekben, vetési és útszéli társulásokban, kertekben, szőlőkben mindenütt gyakori az egész országban. Elsősorban a mészben szegény vályog- és agyagtalajokon érzi jól magát.
A növény karógyökere vékony, elágazó. Szára felálló vagy emelkedő 5-30cm magas, egyszerű vagy elágazó ágas-bokros. .Az egész növény élőhelytől függően lehet sima vagy rövid szőrzetű.
Az alsó hosszú nyelű levelei tojásdad alakúak, a hosszú nyélbe keskenyedő levéllemez, széle durván csipkés. A felső levelek fokozatosan keskenyednek, lándzsás alakúak, csipkés-fűrészes szélűek. A nagy pálhák erősen tagoltak,osztottak, a középső szelet sokkal nagyobb a többinél.
A virágzás tavasztól őszig tart. A levélhónalji hosszú kocsányú virág zigomorf, öttagú, hosszú sarkantyús. A három alsó sziromlevél a tövén szakállas. Az öt, többnyire világoszöld csészelevél a hasonló hosszúságú sziromlevelekkel együtt szabadon áll. A legalsó sziromlevélen kiszélesedő, sárga folt és egy legfeljebb 16 mm-es sarkantyú is van. Az öt porzólevél porzószála rövid, az alapján megvastagszik, a két alsón egy-egy bunkó alakú nyúlvánnyal, amely a sarkantyúba nyúló florális nektárium és a megporzást szolgálja.. A felső állású termőből három kopáccsal nyíló szepticid toktermés fejlődik, a magok a családra jellemzően elaioszómásak.
A másik gyógynövényként alkalmazott rokonfaj a háromszínű, vagy vadárvácska/Viola tricolor/. A két faj a virág színében /szirmai sárgák, fehérek és lilák/, az élőhelyben /hegyi réteken, sziklagyepekben. és a pálhalevelek méretében különbözik egymástól. Hatóanyag tartalom és felhasználás szempontjából lényeges különbség nincs közöttük. Nem meglepő, hogy a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben/ Ph.Hg.VIII./ a mezei-, és a vadárvácska virágos hajtása együtt szerepel „Violae herba cum floris” néven.
A drog flavonoidokat / fő komponensként rutint/, triterpén szaponint, antociánglikozidokat, szalicilsav metilésztereket, jelentős mennyiségű/10%/ nyálkát, cseranyagokat tartalmaz.
A tradicionális természetgyógyászatban rendszerint más drogokkal társítva, teakeverékekben használják gyulladásos légúti megbetegedéseknél köptetőként. Különböző bőrbetegségeknél pl ekcémák esetében külsőleg, helyileg is alkalmazzák borogatások formájában.. A népi gyógyászatban a drog egyike a leggyakrabban használt „vértisztító” szereknek.