Az összenőtt termőlevelek szélein, az összeforradások helyén gyakran alakul ki egy a magház belsejébe betüremlő szövetburjánzás, amely eléri a termés üregének centrumát is és a valódi válaszfalakat (septum) alkotja.
A magházban emellett másodlagosan – általában a termőlevelek főeréből kiindulva – további válaszfalak is megjelenhetnek, amelyek általában nem érik el a a központot, ezek az álválaszfalak (replum). 
Egy száraz, valódi syncarp termésben jól látható, hogy a magház üregét teljes hosszában tagolják a septumok.
Ennek következtében a magház többrekeszű lesz és belőle többrekeszű tagolt belső terű termés is fejlődik/pl burgonyafélék/. Ugyanezt húsos terméseknél már nehezebben tudjuk megfigyelni, mert a termésfalak gyorsan osztódó szövetei gyakran a válaszfalakat is benövik.
A termésfejlődés későbbi szakaszában a száraz terméseknél is jelentősen átalakulnak a belső szöveti viszonyok. A válaszfalak egy része lebomlik, más része esetleg túlsúlyba kerül és dominánssá válik. A kezdeti, egyszerűnek tűnő válaszfal-álválaszfal rekeszezettség alaposan megváltozhat. Természetesen összehasonlító fejlődésmorfológiai vizsgálatokkal a folyamatok minden egyes lépése tisztázható, de a száraz termések szemre vételezése is sokat segíthet az eredeti válaszfalak azonosításában. A termőlevelek összeforradását a termés felszínén általában barázdák/varrat-sutura/ jelzik, a főerek pedig egy egy termőlevél közepe táján húzódnak.
Az un paracarp termőtájban a septumok részben lebomlanak, de a látszólag együregű termés belsejében még megtalálhatók a válaszfalak maradványai/.pl mákfélék, vagy a paprika felfújt bogyóternése/.
A lysicarp termőtájban a válaszfalak még jobban lebomlanak, csak egy központi tengely marad vissza a septumok találkozásánál. Gyakran ezen a központi tengelyen fejlődnek a magkezdemények és találhatók később a termés magjai. A magház látszólagosan együregű/„pseudomonocarp” termőtáj/. Pl.: un központi magvúak néven ismert Centrospermae csoport: Primulaceæ/kankalinok/, Caryophyllaceæ/szegfűfélék/.