A mezei zsurló/Equisetum arvense/ és az óriás zsurló/Equisetun telmateia/ a heterofiadikus zsurlók, azaz a teljes alakváltozással fejlődő zsurlók csoportjába tartozik. A klorofill nélküli, halványbarna fertilis (spóraképző) hajtásaik már kora tavasszal megjelennek.
A hajtástengelyek végén alakulnak ki a pajzs alakú, – széleiken lelógó zsákokban – spórákat termelő levelek/sporofillumok/, illetve a belőlük álló tobozhoz hasonlóan rendezett barna színű sporofillum fűzérek/strobilus/.
A hajtások csúcsán mindig egyetlen sporofillumfüzér található. A fertilis hajtások heterotrófok, tápanyagaikat a földben kúszó rizómáik raktározó szöveteiből kapják.
A spórák március – áprilisban érnek be és szóródnak ki. A fertilis hajtások ezután elpusztulnak Az Equisetum zsurlónemzetség spórái nemcsak más Sphenopsida osztálybeli rokontól térnek el, hanem az összes többi haraszttól is. A gömbölyű spórák klorofillt tartalmaznak, tehát zöldek,fotoszintézisre képesek, alakjuk többnyire egymáshoz hasonló, de ivari jellegük kétféle lehet/ un homo-homoio spórák/.
A spóráik fala három rétegű/endo-, mezo- és perispórium/ A legkülső zömmel cellulózt tartalmazó réteg a perispórium a spóraérés végén szabályosan négy szalagszerű sávra, hapterákra hasad fel. A hapterák/ gyakran elateráknak is nevezik őket/ felületén apró, serteszerű képződmények láthatók. Nedves állapotban rácsavarodnak a spórákra, míg száraz állapotban kiterülnek és ugró-, röpítő készülékként működnek, általuk akár több száz spóra összeakaszkodik és így egyszerre mindig több spóra terjed a széllel. Ez a jelenség is kizárólag a zsurlókra jellemző.
Zsurló homospórák kinyílt és egy zárt elaterákkal
A fertilis szár elszáradása után hajtanak ki a zöld színű fotoszintetizáló, örvös elrendezésű, meddő föld feletti sterilis hajtások. A 3-5mm vastag, ízelt hajtások színe szürkészöld, felületük bordázott. A vegetációs időben tenyésző a föld feletti hajtások felépítése alig különbözik a földben kúszó áttelelő rizómáktól, másodlagos megvastagodásra nem képesek.
Heterofiadikus mezei zsurló fertilis és sterilis hajtásai
A heterofiadikus zsurlók egyedfejlődésében tehát két alak követi egymást, melyek ugyanabból a földben kúszó rizómarendszerből fejlődnek egymást követve: először egy gyorsabb fejlődésű heterotrof fertilis spóratermelő egyed jelenik meg, majd ennek pusztulása után egy autotrof zöld sterilis alak él a vegetációs periódus végéig.
Heterofiadikus óriás zsurló fertilis és sterilis hajtások
A mocsári zsurló/Equisetum palustre/ a homofiadikus zsurlók, az alakváltozás nélkül fejlődők csoportjába tartozik.Ebben az esetben a hajtástengely végén sporofillumfűzéreket hordozó generatív hajtások egy időben jelennek meg a sporofillumok nélküli vegetatív hajtásokkal, melyeknek megjelenése és felépítése, a sporofillumoktól eltekintve, megegyezik a generatív hajtásokéval.
Homofiadikus tarka zsurló
A mocsári zsurlónál és a többi homofiadikus zsurlófajnál/Equisetum fluviatile,E.hyemale,E.ramosissimum, E.variegatum/ gyakran, de nem minden évszakban és nem minden egyeden vannak jelen a spóratartók. A homofiadikus zsurlók egyedfejlődésében nincs elkülönült fertilis és sterilis egyed.
Különös átmeneti típus az erdei zsurló/Equisetum silvaticum/. Tavasszal a talajban fejlődő rizómájából ritkás hajtásrendszerű, zöld fotoszintetizáló, a csúcsán barna sporofillumfüzért viselő egyedek fejlődnek. A spórák érése és kiszóródása után a strobilus lekonyul majd elszáradva lehull, a hordozó növény számos újabb örvösen álló zöld oldalhajtást fejleszt. A vegetációs időszak további részében sporofillum fűzér nélküli, oldalhajtásokban dús zöld egyedek élnek élőhelyeiken.
Homofiadikus mocsári zsurló – Equisetum palustre
Sok droggyűjtő hagyatkozik tévesen a fontos drogként ismert mezei zsurló és a hozzá nagyon hasonló – de palustrin alkaloid tartalma miatt – mérgező mocsári zsurló között legszembetűnőbbnek vélt morfológiai különbségre, mely szerint a mocsári zsurló hajtáscsúcsain mindig megtalálhatóak a sporofillumfűzérek, míg a mezei zsurló zöld hajtásain ezek megléte kizárt. Valószínűsíthető hogy erre az egyetlen morfológiai bélyegre történt hagyatkozás az oka a kiemelt arányban előforduló tévesztéseknek ebben a fontos drogban. Gyakran vezet ugyanis a súlyosan mérgező, a drogban tiltott mocsári zsurló növény begyűjtéséhez és kizáró szennyezésként a drogban történő előfordulásához, hogy a mocsári zsurlónál gyakran, de nem minden évszakban és nem minden egyeden vannak jelen a hajtások végén a spóratartó fűzérek.
Természetesen az élőhelyek és gyűjtőhelyek pontos ismerete egyértelmű segítség lehet ilyen helyzetekben. Kétség esetén egy egyszerű szövettani vizsgálat lehet a döntő. A mocsári zsurló hajtástengelyén a központi üreg sokkal kisebb/tömörebb a hajtástengely!/, és a sztóma zárósejtek sejtfalvastagodásai a könnyen felismerhető „cápafog” mintázatot mutatják.
aVk.