A kaktuszok igazi őshazája Amerika , de a kontinenstől távolabb a Csendes Óceán térségében fekvő Galápagos-szigeteken is honosak. A Galapagos kaktusz ősök egykor a széllel és a tengeri áramlásokkal érkeztek ide, még a madarak szerepét sem zárhatjuk ki. Az izolált világba sodródott fajok a továbbiakban a kontinensen található rokonaiktól elkülönülten sajátos egyéni utakon fejlődtek tovább. Ma mindhárom Galapagoson honos kaktusz alapfaj szigorúan védett világritkaság, endemizmus.
A kaktuszok a félsivatagos, sivatagos, száraz/arid/ körülményekhez talán legsikeresebben alkalmazkodó növények. Leveleik a párologtatás csökkentésére tövisekké módosultak. A fotoszintézist a sok vizet raktározó pozsgás szár egység/kladódium/ végzi. Gyökereik szerteágaznak a talaj felszínén, így gyorsan felveszik a lehulló kevéske csapadékot, mielőtt az elszivárogna az alsóbb rétegekbe. Szabályos rendben álló töviseiken megtörik a légáramlás, ezért közvetlenül a felszínükön szinte mozdulatlan a levegő, ami tovább csökkenti a párologtatást.
A mintegy kétezer fajt magába foglaló változatos külsejű, gyakran modulszerű felépítésben szerveződő kaktuszok három endemikus csoportja él Galapagos szigetein a külön flórabirodalmat képviselő szigetvilágban.
A láva kaktusz (Brachycereus nesiolicus) egy ritka pionír növény, a megszilárdult lávafolyások felszíni üregeiben, repedéseiben elsőként megjelenő csoportokban élő 40-60 cm magasra emelkedő növényfaj. A rövid ujj-szerű apró tövisekkel sűrűn borított csomóikat, hengeres kladódiumaikat a kopár fekete utópisztikus külsejű gyűrt lávamezőkön a legváratlanabb helyeken is megtaláljuk.. Megél a délidőben extrémen felmelegedő kopár, bázikus, fekete bazaltömléseken, vagy a világosabb savanyú riolit és andezit felszíneken egyaránt.
Gazdagon tövises, fiatalon világos sárgás, idősebb korban sötét színűre vált. Feltűnően szép, a sivár környezettel éles kontrasztot mutató fehér virágai csak hajnalban, vagy a kora reggeli órákban nyílnak.
A gyertyatartó/kandeláber kaktusz (Jasminocereus thouarsii) a Cereus formakörrel egyezően bordázott testű szálfa termetű, magassága elérheti a 7m-t is. Gyakran vízszintes oldalágakat fejleszt. A kaktusz idősebb korban elfásodik, az elpusztult egyedek torzói így sokáig megmaradnak bizarr látványt nyújtva a füves bozót fölé magasodva, vagy a kietlen láva kőfolyások felszínén.
A 3-6 cm hosszú virágaik zöldek, vagy a lila különböző árnyalatait mutatják és kora reggel napfelkelte körül virítanak. Megporzóik valószínű az éjszakai életet élő szender lepkefajok. Vöröses, lilába hajló gömb alakú húsos termésük ehető, az itt élő állatok számára fontos táplálék.
Három kandeláber kaktusz alfaj él izoláltan a különböző szigeteken. A látogatók zöme a Santa Cruz szigeten a híres Puerto Ayora partszakaszon találkozik ezzel a fajjal. Emellett gyakori még a Sombrero Chino és a Floreana szigeteken.
A szigeteken a szárazabb, sziklás partokon egy szárazságtűrő kaktuszos bozót társulás lett uralkodó. A meghatározó karakterfaj itt a vékony termőrétegen, vagy a csupasz lávamezőkön is megmaradó fa habitusu és méretű Galapagos fügekaktusz/ Opuntia echios/, amelynek különböző alfajait találjuk az egyes szigetek partvidékein.
Jelenleg öt jól elkülöníthető alfaj/egyes kutatók szerint faj, mások szerint ökotípus!/ él a szigeteken. Az alapnak tekintett Opuntia echiops/subsp echios a központi szigeteken/ pl Santa Cruz, Baltra/ szinte mindenütt honos. A subsp berringtonensis állományai Santa Fe szigetén, a subsp gigantea legszebb populációi az Academy Bay partjain, a subsp inermis pedig a legnagyobb szigeten Isabelán gyakori. A felsoroltak mellett szinte bokornak is tekinthető subsp zacana egyetlen Opuntia fajként kizárólag a peremvidéknek tekinthető Észak-Seymur szigeten él.
Az elkülönítés az élőhelyek és a morfológiai különbségek alapján történt. Az elmúlt évek molekuláris genetikai/ organellum DNS szekvenciák, riboszóma gének szerkezete/ vizsgálatai azonban azt mutatták, hogy az itt élő különböző típusok genetikai állománya 95%-ban egyezik.
Ez azért érdekes, mert annak ellenére, hogy nincs jelentős genetikai eltérés a típusok között a Galapagos fügekaktuszok hasonló adottságú élőhelyeken honos csoportjaiban is vannak kicsiny sűrűn tövises cserjék, 10-12méter magas/ subsp. gigantea/ vastag, erős csupasz fényes törzsű, elágazó ágrendszerű kaktusz fák és átmeneti hibrid alakok is. Lehet, hogy az erős morfológiai változékonyságnak még nem alakult ki a stabil genetikai háttere? A fajok szétválása szemünk előtt most történik!?
A kladódium egységekből modul szerűen felépülő Opuntia kaktusz fa törzse általában az alapi részen több módosult hajtásrész összenövéséből jön létre. Fiatalon tövises, és horgasan visszahajló vékony tüskéket/ un glochidák/ is visel a tövispárnákon. Az alacsonyabb, bokros formákon a tövisek és a glochidák lágyabbak. A magasabbra nyúló akár 10-12 m-es törzsek fokozatosan lecsupaszodnak, csak a tövispárnák/areolák/ szövetdudorai maradnak a fényesre kopott szakadozott idősebb korban gyakran üreges, odvas felszínükön. Törzsükben nem alakul ki a fákra jellemző szöveti szerkezet. A szilárdítást a rendezetten futó szállítónyalábok erős nyalábhüvely részei végzik. A radiális oldalirányú anyagmozgást bélsugarak hiányában a szállítókötegek kifelé futó elágazásai biztosítják. Az egész szállító és szilárdító rendszer parenchimatikus alapszövetbe ágyazódik. Évgyűrüs szerkezet híján a fák kora nehezen meghatározható. Általánosan elfogadott nézet, hogy akár 130-150 évig élhetnek.
A levélhez hasonló módosult hajtás/kladodium/ egységek elérhetik a 45cm hosszúságot és a 32cm szélességet. Levél eredetű egyenes merev töviseik akár 10-12cm hosszúak. Virágaik a többi fügekaktuszhoz hasonlóan a kladódiumok peremein sorakoznak. Fügekaktusz álterméseik mérete elérheti a 8cm-t is.
A kaktuszok kulcsfontosságú fajok a Galapagos-szigeteken különösen a kopár, száraz partvidékek ökoszisztémáiban. A kladódiumok húsos alapszövete egyfajta vízraktárnak tekinthető így a belőle lakmározó állatok szomjukat is oltják. A kaktuszfa törzsében könnyen kialakuló üregek, járatok különböző madarak búvó és fészkelő helyei. Emellett számos itt élő faj fő táplálék forrásai. Virágaikat, gyümölcseiket, magvait a teknősök, szárazföldi leguánok és a növényevő madarak előszeretettel fogyasztják és terjesztik. A kaktuszfák virágait látogató madarak a faj fő beporzói is, a szigeteken ugyanis alig találunk repülő rovarokat. 
A Galapagos szigetcsoport gyakori beceneve: a földi paradicsom. Ezt elsősorban különleges növény- és állatvilágával érdemelte ki, melyben fontos szereplők a szigetvilág kaktuszai.