A bazaltláva kőzetekben a homogén bazaltba zárt, és a felszínhez közeli kisebb-nagyobb gázhólyag-üregek könnyen feltárulhatnak. Általában az óceánpartokon – ahol a lávafolyamok véget érnek – jelennek meg ezek a kőfülkék, amelyeket aztán a természet pusztító erői elsősorban a szél a hullámzás és a fagy tovább bővítenek és formálnak/ abrázió /. A barlang tehát eredetét tekintve elsődleges/szingenetikus/, hiszen a forró lávában keletkezik óriási gázbuborék formájában. Mai arcát azonban ezután – másodlagosan – nyeri el, azaz végső kifejlődését tekintve posztgenetikus.
A tömör, masszív, ellenálló bazaltkőzetek hűléses eredetű elválásai, különösen a bazaltorgonák határfelületei és harántrepedései kedvezőek az ilyen abráziós folyamatokhoz. Az abráziós barlangok a mállás törmelékéből felépülő terasz folyamatos szélesedése és a felszín fokozatos emelkedése következtében egy idő után eltávolodnak a partoktól.
Az abráziós lávabarlangok a karsztos területek barlangjaihoz hasonlítva rövidebb idő alatt jönnek létre, és kialakulásukban a kémiai mállásnak nincs számottevő szerepe.
A tömör, masszív, ellenálló bazaltkőzetek hűléses eredetű elválásai, különösen a bazaltorgonák határfelületei és harántrepedései kedvezőek az ilyen abráziós folyamatokhoz. Az abráziós barlangok a mállás törmelékéből felépülő terasz folyamatos szélesedése és a felszín fokozatos emelkedése következtében egy idő után eltávolodnak a partoktól.