A gyakran kimondhatatlanul nyelvtörő izlandi helynevek között is élenjáró Eyjafjallajökull jégmező egyik gleccsernyelve a Sólheimajökull. Mintegy 150 m tengerszint feletti magasságig nyúlik le ez a tenger felé kúszó gleccserág, melyre több helyen könnyen fel lehet kapaszkodni.
A jég felszíne persze csúszós, és biztonsággal csak vezetővel és megfelelő felszereléssel lehet rajta túrázni. A felszín még így is érdekes mert tele van különféle formájú kiszögellésekkel, üregekkel, árkokkal, hasadékokkal. Az egész egy jégutánpótlását elvesztett olvadó, pusztuló jégár. A globális felmelegedés emlékműve, mementója is lehetne!
A közeli híres vulkán a Hekla kitöréséből bőven jutott vulkáni hamu és fekete bazaltpor a fehér jégnyelvre. A vulkán pora a sík részeket finoman megszórta, a kiálló részeket egyenlőtlenül, helyenként vastag rétegben beborította. Az eredmény egy valószerűtlen szürrealista táj lett: komor, sötétszürke jégsivatag fekete ormokkal és szakadékokkal.. A jégmező fokozatosan zsugorodik, az olvadó jég vize cseppekben, vagy harsányan zubogva keres utat magának. Idővel a jégfal oldalából nyíló méretes üregek, folyósok, és barlangok keletkeznek a haldokló jégkolosszus belsejében. Az olvadékvíz patakja mutatja az utat befelé a jég birodalmába.
Egy –egy nagyobb üregbe bemerészkedő szeme elé csodálatos egyszeri és megismételhetetlen látvány tárul: az olvadó jég állandóan változó színű és formájú belső világa.
Azért vannak bizonyos állandó elemek ebben a folyton változó képben. Az átjutó fénytől függően dominál a kék és a zöld nem „ötven”, hanem sokkal több árnyalata, tónusa! Az erős olvadás miatt a belső jégfelszín lekerekített formákban gazdag, csak ritkán találunk éles kontúrokat néhány még viszonylag friss hasadékban.
A jégmező fokozatosan zsugorodik, az olvadó jég vize cseppekben, vagy harsányan zubogva keres utat magának. Idővel a jégfal oldalából nyíló méretes üregek, folyósok, és barlangok keletkeznek a haldokló jégkolosszus belsejében. Az olvadékvíz patakja mutatja az utat befelé a jég birodalmába.
Azért vannak bizonyos állandó elemek ebben a folyton változó képben. Az átjutó fénytől függően dominál a kék és a zöld nem „ötven”, hanem sokkal több árnyalata, tónusa! Az erős olvadás miatt a belső jégfelszín lekerekített formákban gazdag, csak ritkán találunk éles kontúrokat néhány még viszonylag friss hasadékban.