A virágtakaró/takarótáj –Perianthium/ a takarólevelek együttese a virág legkülső un takarólevelekből/chlamys/ álló része. A virág takarólevelei lehetnek egyformák, egyneműek/homoiochlamydeus virág/ vagy egymástól eltérőek, különbözők /heterochlamydeus virág/. A takarólevél nélküli un csupasz virágokat apochlamydeus virágoknak nevezzük.
Egynemű, homogén virágtakaró esetén a virágot csak egyféle takarólevél-típus övezi: a lepellevél/tepalum/, ezek összessége alkotja a lepeltájat/Perigonium/.. Az elkülönült, kettős, heterogén virágtakarónál a takaróleveleknek kétféle, alaktanilag, szövettanilag általában határozottan különböző típusa van: a sziromlevél/ petalum/ és a csészelevél/sepalum/. A sziromlevelek alkotják a pártát/Corolla-jele:C/, a külső részen található csészelevelek pedig a csészetájat/Calyx-jele:K/.
Az alapvetően mindkét típusú takarótáj elemei állhatnak szabadon/korichlamydeus virágok/, vagy összenőhetnek egymással /szünchlamydeus takarótáj/. A szabadon álló heterokchlamydeus takarótáj elsősorban az ősibb kétszikű virágokra jellemző, amelyeknél a szabad csészekört tartalmazó virág koriszepál, a szabad pártájú pedig koripetál. A virágos egyszíkűeknél általános egynemű lepeltáj is lehet szabad önálló lepeltagokból álló koritepál virágtakaró.
A virágtakaró-levelek számos fajnál. egymással összeforrhatnak /kétszikűeknél szünszepál, szünpetál, illetve néhány egyszíkűnél szüntepál összenőtt virágtakarótáj. Az összeforrt részeket csőnek/tubus/, csészecsőnek, pártacsőnek vagy lepelcsőnek, felső nyílását toroknak /faux/, vagyis csészetoroknak, pártatoroknak, lepeltoroknak, a végső szabadon álló, gyakran szétterülő perem részét /limbus/ karimának, ez utóbbi egyes elemeit pedig cimpáknak, illetve fogaknak nevezzük.