A tipikus növényi táplálkozás fontos jellemzője az önálló víz-, és ionfelvétel/ transzport/ képessége. Ez általában a gyökérzet felszívó zónájában, a gyökérszőrök közreműködésével történik. A győkérszőrök a gyökér bőrszövet/ rizodermisz / módosult nyúlványos sejtjei, melyek határmembránjain a külső környezetből a víz a koncentráció gradiensnek megfelelően tehát passzív transzport útján un vízvezető csatornákon /aquaporin/ áramlik be a sejtekbe. Ezen kívül a külső környezet számos egyéb anyaga/ szervetlen ionok, kisebb-nagyobb molekulák stb/ is bejut a sejtekbe természetesen különböző kontrollált transzport folyamatok révén, igen gyakran különböző szállító rendszerek/carrierek/ közreműködésével. Az élő sejt egy nyílt rendszer: létének alapfeltétele a környezettel fennálló szoros, dinamikus kölcsönhatás, de a sejt nem passzív játékszere környezetének. A határfelület nem csak elválaszt, hanem egyúttal ellenőrzött kapcsolatot is biztosít.
A félparazita növények – döntően csökevényes gyökérrendszerük, és a gyökérszőr zóna hiánya miatt – az élethez nélkülözhetetlen vízhez és sókhoz önállóan képtelenek hozzájutni. Egy sajátos gazdanövény kapcsolat segítségével azonban a szervetlen alapanyagokkal ellátásukra lehetőségük van. Ezek a növények ugyanakkor a zöld leveleikben működő kloroplasztiszaikkal önállóan állítják elő saját szerves anyagaikat, tehát autorófok. A legtöbb félparazita növényfajt a Santalales/szantálfák/ rendjében találjuk.
Santalaceae hazai képviselői a zsellérkék/Thesium-ok/
- A fagyöngy beékelődött főtengelye
A víz és a vízben oldott sók felvételét a félparaziták nagy mértékben módosult un szívógyökereik/ haustoriumok /segítségével biztosítják. A fák lombkoronájában élő epifiton félparazita fagyöngy/Viscum és a sárga termésű rendszerint tölgyfán élő lombhullató fakín/ Loranthus / először egy főgyökér tengellyel ékelődik a gazdanövény testébe, melynek vastagodásával is lépést tart. Ebből fejlődnek a lazább szerkezetű kéregrész határán a megtámadott ágak felületével párhuzamosan a gyökércsúccsal és csökevényes gyökérsüveggel rendelkező gyökérágak, amelyek a kéregrészt gazdagon behálózzák. A kéreggyökerek farész irányába eső oldaláról a felső szijács régióba sugárirányban jégcsap szerűen ágaznak be a felszívó gyökerek központi szövettájukban/stele/ egyetlen jól fejlett egyszerű fanyalábbal. Ezek a fatest gyarapodásával, az ág vastagodásával – noha a csúcsi részük elfásodik és a hosszirányú megnyúlás megszűnik – a kambiumhoz közeli alapi részükön talpszerűen szélesednek tovább. A víz-, és ionfelvétel súlypontja így idővel a csúcs felől az alapi régió irányába tolódik.
A gyökér félparazita zsellérkék/ Thesium/ a trópusi szantálfák közeli rokonai. Európában mintegy 20 fajuk él, hazánkban négy faj honos. Legismertebb a többnyire száraz gyepekben élő, évelő lenlevelű zsellérke: 15-30 cm. magas, felálló szárú, kúszó tarackos növény. Május-június folyamán nyíló fehér virágai a levélhónaljakban fejlődnek. Gyökérrendszere a talajban gazdagon elágazó, a gyökérszőrös zóna azonban hiányzik. A gyökerekből vékonyabb, világosabb színű hialinréteggel fedett szívógyökér ágak/ haustoriumok /erednek, amelyek tölcsérszerűen szélesedő felülete tapad a gazdanövény gyökereire. A haranghoz hasonló tapadófelület barázdált és a közepén egy egyszerű fanyaláb lép be a gazdanövény gyökérbe, ez biztosítja a farész oldatainak az átjutását.
A haustorium a félparazitáknál egy fizikai és fiziológiai híd a két faj között. A víz-, és iontranszport eme különös módja energetikai szempontból vitathatatlanul előnyös a félparazita partner számára. Nagyon keveset tudunk azonban arról, hogy ez a kapcsolat mennyire fajspecifikus, vagy a transzport, milyen mértékben ellenőrzött és szabályozott a két partner részéről. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelenthessük: izgalmas és meglepő tudományos eredmények várhatók még ezen a területen.