Vallée de Mai – ahol az óriásmagok születnek

Praslin mindössze 38 km2-nyi területével a Seychelles szigetcsoport második legnagyobb szigete. Mahétól a központi fő szigettől 44 km-re fekszik északkeletre. Belső repülőjárattal 15 perc alatt elérhető, de komppal is csak néhány óra a távolság. 6500 állandó lakosa mellett turisták ezrei keresik fel évente.

A szigeten a Praslin Nemzeti Park szívében található a Valeé de Mai /Május-Völgy/ mely az UNESCO egyik legkisebb kiterjedésű világörökség területe. Pálmaerdejében számos endemikus pálma és állatfaj él. A Nemzeti Parkot világhírűvé az itteni erdő domináns pálmája  a tengeri kókusz, a Coco de Mer pálma/ Lodoicea maldivica/ tette, amely az egész világon csak ezen a szigeten alkot összefüggő állományt. A szomszédos kis sziget Curieuse erdeiben is élnek még őshonos Coco de Mer példányok szórványosan, kevert állományban. A völgy és az erdő  az őskontinens Gondwana szétszakadása óta izoláltan létezik,  jórészt változatlan életközösségeknek biztosít létfeltételeket évmilliók óta. Az óriásfák erdeje valamikor az egész szigetet beborította, mára kb. 3500-4000 példány maradt meg, köztük a helyiek szerint közel 1000 éves famatuzsálem is akad. Itt tényleg bepillanthatunk a Föld őstörténetébe, már csak néhány dinoszaurusz hiányzik a képből. A védett terület mindössze 20 hektár öt endemikus pálmafajnak és négy Pandanus fajnak valamint több ritka epifiton orchideának és Broméliának is otthont ad, amelyek természetes környezetükben maradhattak fenn napjainkig.A tengeri kókusz erdőben a hatalmas sajátosan erodált, gyakran kékalga telepekkel színezett évmilliós gránitsziklák között különböző korú és ivarú egyedek találhatók. Gyakran találkozhatunk 6-8m magas „ Lodoicea csíranövényekkel”, ritkábban láthatunk karcsú, magas idősebb példányokat. A tengerparthoz közeli szegélyein húzódó mangrove bozót nem veszélyezteti az életközösséget, mivel az agresszív mangrove inkább a tenger felé terjed. Néhány betelepült  idegen invazív pálmafajt sikerült eltávolítani. A lehulló hatalmas levelek vastag szőnyegként borítják és óvják az érzékeny trópusi talajt az esővizek okozta eróziótól. Gyors humifikációjuk pedig biztosítja a talaj folyamatos termőképességét. A Vallée de Mai ökoszisztéma napjainkban egy dinamikus egyensúlyban levő stabil rendszer.A parkban három fő útvonal vezet és a terület bejárása 3-4 órát vesz igénybe. Az északi túra egy magaslati ponton is átvezet, ahonnan mesés a kilátás a völgyre, a szétszórt óriási gránit sziklákra és a csodálatos partszakaszokra. A sétautak mentén a fontosabb fajoknál információs táblák  segítik a fajok felismerését és alaposabb megismerését.  A tengeri kókusz mellett az erdőben más endemikus pálmákat: pl a híres koronagyökeres un „sétáló pálmát”/Verschaffeltia splendida/ és ritka Pandanus fajokat/Pandanus sechellarum, Pandanus hornei/ is találunk.  A rezervátum jó néhány ritka endemikus rovar, csiga, hüllő és madárfajnak is otthont ad, köztük a Seychelles-i fekete papagájnak, a kék galambnak és a bohókás-barátságos bulbul madárnak. A tengeri kókusz óriáspálma különös formájú hatalmas magja a híres fekete papagájjal együtt a szigetállam nemzeti szimbóluma ma is.

A tengeri kókuszt egykor régen misztikus legendák, hiedelmek övezték. Az Indiai Óceán szigeteinek bennszülött őslakosai emberemlékezet óta regélnek a tenger titokzatos fájáról, az elveszett édenkert hírnökéről és a fa ajándékáról: a bizarr formájú termetes magról, amelyet az áramlatok gyakran sodortak a Maldiv szigetekre. A maggal Magellan is találkozott, aki azt hitte, hogy egy a tengerben növő és termő fa gyümölcse. Ahogy a tengeráramlatok elsodorták a a tengeri kókusz magokat Indonézia, Sri Lanka, India, Maldív-szigetek partjaira, a bennszülöttek és a tengert járó hajósok saját hitviláguknak megfelelő legendákat szőttek a titokzatos  lényről.

 Az évszázadok során számos, gyakran vallásos és erotikus színezetű legenda is szövődött  a tengeri kókusz mag köré, talán legismertebb ezek közül az elveszett éden legendája, ahol Ádám és Éva élt. Eszerint  az édenkert fája a tengeri kókusz lenne és nem az almafa. A helyiek képzeletében a tengeri kókuszpálmák viharos éjszakákon esnek szerelembe, de jaj annak, aki meglesi őket! A legenda szerint a hímnemű fa – melynek erős, vastag, sétabot szerű fallikus jellegű torzsavirágzata van – teliholdkor, az éjszaka leple alatt felkeresi a nőnemű pálmát, hogy megtermékenyítse azt. Ha pedig egy emberi lény megpillantaná a nászt, azon nyomban pálmává válna.  A tudósok szerint ugyan a szél és az élénk színű gekkók a fiúpálmák beporzó pollenszállítói, de ez az állítás a tengeri kígyókban, hajókat összeroppantó óriás polipokban és kísértethajókban hívő sok kalandot átélt tengerészek számára teljesen hihetetlennek és valótlannak tűnt.

A felfedezések hőskorában az 1500-as évek elején portugál hajósok hozták el az első Lodoicea magokat Európába, ahol vagyonokat fizettek a szebb példányokért. A felvirágzó tengeri kókuszmag kereskedelem fő piaca a Maldiv szigetvilág lett. Volt idő, amikor az óriásmagot egyszerűen „Maldiv diónak” hívták. Holott a fa sohasem élt a Maldiv szigeteken.A híres mag többedmagával 6 évig fejlődik a sima, csillogó termésfalú kékeszöld két, vagy három részre tagolt kókuszdió termésben. Az érett mag átmérője30- 50cm körüli, súlya 15-25 kg. Egy magokat tartalmazó érett termés súlya így akár 80 kg is lehet. A szakirodalomban a Lodoicea mag ezerszem súlya pedig: 15 tonna! A szigeteken a magbegyűjtés napjainkban szigorú  rend szerint  történik. Alapos ellenőrzés, felületi fényezés után  egyes számozott darabok vásárolhatók és csak egyedi engedéllyel vihetők ki a szigetországból. Hajdanában  akár négyezer aranyforintot is megadtak darabjáért, igaz, akkoriban azt hitték róla, hogy afrodiziákum, azaz nemi vágyat fokozó szer. A szárított maghéját lereszelték és szerelmi bájitalként árulták A szép mintázatú, ragyogó színű és furcsa formájú „maldiv diókat” szerelmi amulettként is használták. Gyakran növényi elefántcsontnak nevezték, és dísztárgyakat, például nyakéket, kitűzőt faragtak belőle. A tengeri kókuszt csillagászati ára a hajdani nyugati és keleti uralkodóknak szánt legpompásabb és legritkább ajándékok sorába emelte.  Egy ilyen dió majdnem annyit ért, mint egy egész hajó, rakományostól. A XVI. század végén II. Rudolf császár az akkori viszonyokhoz képest hatalmas összeget, 6000 aranyat fizetett ki egy belőle készült pohárért. Ma sem olcsó, könnyen elkérnek érte többszáz dollárt is. Bár, ha valaki a világ legnagyobb magját akarja hazavinni nem lehet szűkmarkú…

 Gyakran hasonlítják a kettős lebenyű óriásmagot egy sziámi ikerpárhoz/kettős dió/ és más találó hasonlatok, asszociációk is születhetnek a magot szemlélő fejében. Erotikus formája miatt  tréfásan „podex botanicus”-nak is nevezik.  A maghéj/testa/ 8-10 cm vastag kemény, ellenálló és szekoiridoid anyagai miatt rendkívül keserű a víz számára nem átjárható, a gáznemű levegőt és a széndioxidot azonban átengedi. A belső rész zömét a szivacsos, fehér, raktározó szövet/ endospermium/ foglalja el. A csírázási folyamatok megindulásával az itt raktározott tápanyagok lebomlásának kezdetén a fehér szövetállományban zegzugos belső üregek alakulnak ki. A hajók légkamráihoz hasonlóan ezek biztosítják, hogy a súlyos mag akár több ezer km-t is utazzon a tengeri áramlatokkal lebegve a hullámok hátán, vagy bukdácsolva kevéssel a vízfelszín alatt és eljusson a Maldív szigetek, India, vagy Sri Lanka partjaihoz.

Az óriásmag csírázása általában két-három évig tart. Először a termetes maghoz nagyságban illő méretes bipoláris embrió jelenik meg a két lebeny között, amelyből szinkron fejlődik tovább megfelelő körülmények között a homogén egyszikű gyökérzet és a legyező alakú redőzött első levelek. Az embriót még sokáig hosszú köldökzsinór köti a maghoz biztosítva a hatalmas raktározó szövettömegből a tápanyagszállítást a fejlődő magonchoz.  A sziklevél az embrió megjelenése után általában egy év elteltével fejlődik ki,   a 3-5m hosszú levélnyéllel és a hasonló méretű levéllemezzel imponáló méretű. A  fiatal, pár éves csíranövények első lomblevelei a hosszú csatornás levélnyéllel és a hatalmas legyező alakú levéllemezzel már kezdetben is 8-10 méteres magasságban fotoszintetizálnak. A csíranövény kezdetben csak tőleveleket tartalmaz, a szárszerkezet később alakul ki.                                                                                A fa kezdeti intenzív növekedése fokozatosan lassul és 20-25 évesen éri el a jellemző 30-35 méteres magasságot. Sima zöldesszürke törzsén a levélalap hegek sötétlő gyűrű szerűen jelennek meg.

A kétlaki fa általában 20-25 évesen hozza első virágait. A kifejlett/ivarérett/ porzós egyedek nagyobbak/ magasságuk gyakran eléri a 30 métert/, virágaik karvastagságú végükön általában görbült méteres torzsavirágzatban fejlődnek ezerszámra. A virágok között a szédítő magasságban fürge bronz szemű gekkók cikáznak. A beporzást ezek a kis hüllők és csekély mértékben a helyi denevérek végzik.

A női  egyedek kisebbek. Magasságuk „csak” 25 méter. A termős női virágok vastag pozsgás fellevelek tövében csoportosan szerveződnek. Egyszerre több kókuszdió fejlődik a fellevelek fészkében.Az évekig tartó termésfejlődés alatt epifiton páfrányok, broméliák függőkertjei alakulnak ki a kókusztermések körül helyet adva egy alig ismert mikrovegetációnak a lombkorona alsó szintjén. Álmot idéző mesevilág. Amennyire varázslatos, érdekes és különleges, annyira érzékeny és sérülékeny.