A megtermékenyítés után a mag kialakulásakor a magkezdeményt védő rendszerint kettős burkokból/külső-, és belső integumentumok/ alakul ki a mag határfelülete, a magot övező védő szövetréteg: a maghéj. A magfejődés folyamatában a maghéj kialakulásával az integumentumok is alapvetően átalakulnak. A magvas növények ősibb csoportjainál a két integumentum zóna egymástól/elkülönülten fejlődik tovább és a kifejlett, érett a mag körül két rétegből álló határfelület: a külső/testa/-, és a belső/tegmen/ maghéj alakul ki/pl páfrányfenyő/. Számos esetben azonban a magkezdeményt védő két burokból csupán egy, általában a külső integumentum, réteg szerveződik maghéjjá, a belső integumentum visszafejlődik, végül teljesen eltűnik.
A kettős maghéj szerkezetű magvaknál a külső integumentumból néhány esetben a mag felszínén egy puha, húsos, feltűnő színű, ragacsos szarkoteszta alakul ki, míg alatta a belső integumentumból egy ellenállóbb, keményebb fásodott falú szkleroteszta jön létre. A szarkoteszta nagyméretű, vékonyfalú rendezetlen sejtekből álló zóna. A nyálkaanyagok, színanyagok mellett raktározott lipideket, fehérjéket, cukortípusú vegyületeket is tartalmaz. Kialakulásában gyakran a köldökzsinór/funikulusz/ alapi, a maghoz közvetlenül kapcsolódó részének, sejtjei is részt vesznek és együttesen hozzák létre a magot kívülről részben, vagy teljesen burkoló színes, húsos magköpenyt/arillusz/, amely egyenletesen, összefüggő zárt réteget alkotva teljesen beboríthatja a magot/pl páfrányfenyő magok,
közönséges kecskerágó/, de lehet részleges, helyenként hiányos is. A mag egyes részei ilyenkor szabadon állnak, előbukkannak a színes szövetköpenyből/ pl bibircses kecskerágó, tiszafa, muskátdió-szerecsendió magok/.
A szerecsendió más néven muskátdió/ Myristica fragrans/ egy nálunk is jól ismert, gyakran használt fűszer. A mag gömb alakú lemezesen rétegzett, kemény raktározó szövete/endospermiuma/ kedvelt fűszerdrog: a szerecsendió. A szerecsendió magvak felszínét behálózó narancsszínű osztott, szakadozott, könnyen lehántható illóolajokban gazdag magköpeny a szerecsendió virág fűszerdrog/Macidis flos/.
Különösen kora tavaszi vadvirágaink magjain/pl Corydalis/ gyakran találunk a köldökzsinórból és szarkoteszta maradványokból – kifejlődő fényesen csillogó, húsos, raktározott tápanyagokban gazdag un elaioszóma függeléket, melynek találó magyar neve: hangyakalács. Az arillusz és a kisebb, általában csepp alakú elaioszóma szarkoteszta változatok alapvetően a magok elterjesztését szolgálják. Színes, illóolaj tartalmú, nyálka sejtjeik a magokkal táplálkozó fogyasztókat és a magok lehetséges elterjesztőit/pl madarak, hangyák/ csalogatják. Gazdag raktározott tápanyagtartalmuk dacára a csírázó mag táplálásában nem játszanak szerepet, döntően illóolaj tartalmuk miatt, inkább gátolják a csírázást. Csírázás gátló anyagaik/illóolajok, cukrok/ lebomlása után kezdődhet csak egyéb kedvező feltételek mellett a csírázás.
A növényvilágban azonban az esetek többségében a magokat a kemény maghéj/szkleroteszta/ határolja. Egyrétegű maghéj esetén a szkleroteszta közvetlenül önmagában alkotja a magokat határoló felületet. A védő zóna vastagodott falú, ellenálló, gyakran kristályokat tartalmazó sejtek szoros egy- , vagy több rétegben rendezett öve, felszínén különböző mintázatokkal és elterjesztést segítő szőrképletekkel, felület nagyobbító kinövésekkel. A szklerotesztából számos magnál az elterjesztést könnyítő, néha impozáns felületi szőrsejtek fejlődnek. A gyapot toktermésében fehér pamacsként megjelenő szőrös magok maghéja hosszú, csaknem tiszta cellulóz tartalmú szőröket tartalmaz, mely ma is fontos textilipari alapanyag. Flóránkban a füzikék/Epilobium/, vagy a selyemkóró félék/Asclepias, Cynanchum/ magjain találunk elterjesztést segítő dekoratív maghéj szőrzetet. Az erős hatású, szívre ható sztrofantin/oubain/ szívglikozidokat tartalmazó sztrofantuszmag bozontos, dús maghéjszőrzete némi fantáziával üvegmosó kefére hasonlít.
Különös szkeroteszta változat az un nyálkaepidermisz/mixoteszta/. Bizonyos keresztesvirágú pl Sinapis/mustár/, és útífű/Plantago arenaria, Plantago ovata stb/ fajok, vagy néhány len faj maghéjának külső sejtsora hordó alakú nagy tartálysejtekből áll, melyekbe – egymásra fektetett lemezekhez hasonló rétegekben – nyálkaanyagok épülnek be.
A nyálka – savas kémhatású poliszacharid – jelentős vízmennyiséget képes megkötni, a gyors hidratáció következtében a korábban rendezett réteg megduzzad és a szabályos szerkezet szétesik. A mixoteszta erős vízmegkötő képességétt a természetes táplálkozásban is hasznosítják pl a lenmag vagy különböző útifű fajok magjai /bolhafűmag, egyiptomi útifű mag/ mérsékelt hashajtóként történő felhasználásakor.
Különösen a pillangósok és közvetlen rokonaik: a cezalpinia félék, vagy a mimóza fajok esetében a magot védő, szilárdító és festék raktározó szkleroteszta réteg a vízfelvétel és a növényi anyagcsere szempontjából élettanilag fontos gázmolekulák/pl széndioxid, etilén/ számára is átjárhatatlan/impermeabilis/. Amíg ez a védőfal sértetlenül borítja a magot a csírázás a belső vízhiány és a feldúsuló gázok miatt nem indul meg. A gátlás okozta kényszernyugalmi állapot akár évekig is eltarthat A belső csírázásgátlásnak megszüntetésére a gyakorlatban az impermeábilis maghéjat vegyszerekkel, vagy mechanikai úton teszik átjárhatóvá/un szkarifikáció/.
A maghéj néhány száraz és zárt terméstípusnál/pl szemtermés, aszmagtermés, makktermés, vagy makkocska résztermések/ a termésfallal olyan szorosan összenő, hogy gyakran még mikroszkópban sem könnyű elválasztásuk. Olyan is előfordul hogy a termésfal alatt húzódó maghéj inkább a mag raktározó szövetéhez kapcsolódik. A maghéj ezekben az esetekben visszafejlődik, csökevényes, egyszerűbb szerkezetű. Pl a napaforgó kaszattermés/ közbeszédben „napraforgó mag”/ belső, könnyen lehúzható hártyás vékony maghéj része kevés sejtsorra egyszerűsödik. Természetesen a maghéj védő szerepét ilyenkor a termésfal veszi át.