A szukkulens/ pozsgás/ növény lényegében egy sajátos életformát és az ahhoz tartozó, felépítést jelöl. Ezek a növények vízben szegény élőhelyeken élnek, ott ahol a víz igen fontos limitáló környezeti tényező.
Általánosságban a növények különböző utakat választhatnak a vízhiányos időszakok átvészelésére. Legegyszerűbb, ha magként élik túl a száraz periódust, mag állapotban ugyanis az élettani funkciók minimális szinten működnek és a párologtatás szünetel. Amikor megfelelő vízmennyiséghez jutnak, azonnal kicsíráznak, gyorsan növekednek, virágoznak, termést érlelnek, majd szétszórják magjaikat, és kezdődik elölről minden. Ezeket a rövid életű gyors fejlődésű növényeket efemer növényeknek nevezzük.
A szárazságtűrő fajok zömmel, amikor csapadékhoz jutnak, felvesznek annyi vizet, amennyit csak tudnak, és a felvett vízmennyiséget raktározzák. A víz raktározása történhet magában a sejtekben/vakuolumokban/, vagy/és a nyálkás sejtfalban, esetleg raktározó szövetekben is. Függetlenül attól, hogy hol raktározzák a vizet, a vízraktározó tér mindenképpen megnöveli a belső térfogatot. Ez a külsőségekben úgy nyilvánul meg, hogy megvastagszik a szár vagy a levél, esetleg mindkettő. A kaktuszok levelei a párologtatás csökkentésére elcsökevényesedtek, tövisekké módosultak, így módosult szárukban raktározzák a vizet. Azokat a növényeket, amelyek a szárukban raktározzák a vizet szárszukkulenseknek nevezzük.
- Opuntia kaktuszok természetes élőhelyeiken
- Törzsszukkulens Adenium a kősivatag peremvidékén
A kavicsnövények vagy Lithops-ok a két összenőtt, vastagodott sziklevelükben raktározzák a vizet. A varjúhájféléknek ugyanakkor számos levele van, ezek mindegyike vaskos, duzzadt ezeket a növényeket nevezzük levélszukkulenseknek.
- Levélszukkulens fajok a honi flórából
A szukkulens jellegű növények számos vízraktározására és a forróság túlélésére alkalmas egyébb módosulással is alkalmazkodnak száraz környezetükhöz/megvastagodott bőrszövet és sejtfal, felületi viaszréteg, vízraktározó alapszövet süllyesztett, ritkán álló sztómák, stb./. A külső morfológiai jellegek mellett bizonyos belső élettani, biokémiai sajátosságok is biztosítják a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy ezek a fajok a zord vízhiányos és meleg körülmények között is élhessenek.
- Szukkulens levél többrétegű epidermisszel és besüllyedt sztómával
Ezek a növények a gázcserét, a párologtatást és a fotoszintézist másképp végzik.. Gázcsere nyílásaikat/sztómák/ a tipikus növényektől eltérően fényben zárva tartják, így megőrzik testükben az anyagcseréhez értékes vizet. A zárt sztómák miatt nappal a szerves anyag produkcióhoz szükséges légköri széndioxid nem jut be a fotoszintetizáló szövetekbe. A kloroplasztiszokban történő szervesanyag szintézishez a szükséges széndioxidot ekkor a szövetekben található jelentős mennyiségű almasav dekarboxilálásával biztosítja a növény. Estére általában az almasav készlet kiürül, a nap folyamán viszont a fényenergia segítségével az almasav lehasított széndioxidjából a kloroplasztisz cukrokat állított elő. Éjjel, fény hiányában ez a folyamat leáll. A sötétben kinyílt sztómákon most bejut a légkör széndioxidja, melyből éjszaka a levélsejtekben egy un „sötét széndioxid fixálás” folyamatban almasav keletkezik és halmozódik fel reggelre. A nyers levelek íze a nap folyamán az almasav és cukor aránytól függően változik. Délelőtt a növényi fotoszintetizáló rész általában savanyú, estére pedig rendszerint édes lesz. Az anyagcserefolyamatot CAM/ Crassulacean Acid Metabolism / fotoszintézisnek nevezzük és ez a „trükk” teszi lehetővé a növényi életet sok forró és száraz, vagy sóban gazdag élőhelyen.
Mindezek a morfológiai és élettani sajátosságok összességében eredményezik azt a különleges életformát és alkatot, amelyet mi pozsgás vagy szukkulens szavakkal jelölünk, és amely lehetővé tette bizonyos növénycsoportok számára, hogy legszárazabb élőhelyeken is képesek legyenek a fennmaradásra