Az édeskömény a Foeniculum növénynemzetség széles körben elterjedt legismertebb tagja, közismert fűszer-, és gyógynövény. A Mediterráneumból származik, és már az ókorban ismerték és használták. A növény minden része jellemző, kellemes, édeskés, kissé csípős, ánizsra emlékeztető illatú. A hosszú idő alatt számos termesztett változata, illetve alfaja alakult ki. Fő alfajai a F. vulgare var. vulgare (keserű édeskömény), a F. vulgare var. dulce (római édeskömény). E két alfaj termései a hatályos gyógyszerkönyvünkben/ Ph Hg VIII./ külön tételként hivatalosak.
A F. vulgare var. azoricum (olasz édeskömény-gumóskömény) alfajt szinte kizárólag a szárgumójáért ültetik, mert termése többnyire kellemetlen ízű. A fajt és fajon belüli alfajait, változatait évszázadok óta gyógy- és fűszernövényként hasznosítják Maga a faj mind morfológiai, mind kémiai szempontból rendkívül változatos. A hagyományos rendszerezés a fajon belül két nagyobb gyógynövénygazdasági jelentőségű alfajt és három változatot/ varietas/ különít el.
Az édeskömény rendszerint többéves lágyszárú növény az ernyősvirágzatúak/Apiaceae/ családjából. Erős, fejlett világos színű karógyökerekkel rögzül a talajban. Magassága gyakran a 2 métert is eléri. Szára erősen elágazó, hengeres, hosszirányban bordázott, rendszerint hamvas kék. Lomblevelei szárnyasan összetettek, finoman szeldeltek, az ép szélű, kopasz és szétálló levélsallangok fonalasak. A szár alján található tőlevelek a legnagyobbak. A 20–25 cm hosszú alsó levelek felépítése bonyolult; a száron felfelé haladva a levelek mérete csökken, egyre kevésbé tagoltak. A levélnyél alapi része hólyagosan felfújt, kissé elálló hüvely, a felső végén a két rövid, csuklyaszerű hegy fülecskéhez hasonlít.
Virágai aprók, többnyire sárga színűek, a főhajtás csúcsán vagy a levélhónalji oldalhajtások végén összetett ernyővirágzatokban rendeződnek. A virágzat. alatt gallér- vagy gallérkalevél nem található. A virágok szerkezete a családra jellemző általános vonásokat mutatja. Az öt zöld csészelevél jelentéktelen, keskeny szegéllyé redukálódott. A gyakran sárga színű párta szabadon áll, a sziromlevelek csúcsa gyakran karomhoz hasonlóan begörbül. A hosszú szálú porzók portokjai a virágból kiemelkednek.
A két termőlevelű alsó állású termő tetején nektárium/un bibepárna-discus/ található, amely elszáradva az ikerkaszat termésen is megmarad. Termése különben nagyon hasonlít a kaporéhoz, de nagyobb annál. A hengeres, nem szárnyalt termés a két termőlevél összeforradásából keletkezett, alsó állású magházból fejlődik ki. Az 5–8 mm hosszú, zöldesbarna vagy zöldessárga termés két vége elkeskenyedik. A két bordázott résztermést egy villásan elágazó terméstartó/karpofor/ fog össze. A zöldesbarna vagy szürkés, kissé lapított résztermések 5-10 mm hosszúak és 2-4 mm szélesek, rajtuk 5 kiemelkedő borda húzódik.
A termés drogok fő hatóanyagai különböző monoterpén illóolajok, fő komponensként az édes ízű anetol, és mellék összetevőként a kesernyés fenchon. Az aktuális íz a két összetevő arányától függ. Pl az édesköményben az anetol jóval nagyobb mennyiségben található. A tradicionális gyógyászatban termését hosszú ideje, emésztés serkentő, szélhajtó és hasi görcsoldóként alkalmazzák. Különösen csecsemőknél, kisgyermekeknél hatásos. Köhögéscsillapító, nyálkaoldó teakeverékekben is gyakran előfordul. Újabban intenzíven vizsgálják a drogok tejelválasztást fokozó és ösztrogénszerű aktivitását is.
.