A fatest belső, idősödő évgyűrűi idővel befejezik szállítási tevékenységüket, és üregeiket a szomszédos faparenchimasejtek tömlőszerű benövései, a tilliszek tömik el/tilózis/. Sejtfalaikba színes fenoloid cseranyagok/pl flobafének, katechinek stb/ rakódnak, amelyek a kórokozók és a víz ellen nyújtanak védelmet. Az ilyen fatest belső, sötétebb színes része a geszt, külső, nem színes, még aktívan működő része a szijács . 
A faiparban népszerű gesztes fák mellett ismerünk geszt nélküli, szijácsfákat is (pl. fűz, nyár), amelyek fatestébe egyáltalán nem rakódnak tartósító anyagok. A fatest minőségét a benne előforduló rostok mennyisége is befolyásolja. A sok rostot tartalmazó keményfák közé tartozik pl. a tölgy, a bükk, a cseresznye, a dió, a kőris és az akác, a kevés rosttal bíró puhafák közé pedig a fenyők, a hárs, az éger, a fűz és a nyárfa.
A geszt és szijács szélességének aránya egyedenként is változó lehet. Általánosságban a szijács keskenyebb, de ritkán előfordul fordítva is. A gesztes terület sötétebb színű, tömöttebb, keményebb, szárazabb és tartósabb. Minden tekintetben jobb műszaki tulajdonságú. A szijács a fa életműködésében még résztvevő szövetek évgyűrűinek összessége. Világosabb színe a még élő sejtek fehér színű cellulózától van. A szijács zóna még a keményebb fák esetén is lazább szerkezetű, puhább és nagyobb nedvességtartalmú.