A növények a termések, magvak elterjesztésének ezernyi furfangját ismerik és alkalmazzák. A geokarp(geocarp) fajok különös módon a szaporítószerv szétszórás elvét és gyakorlatát tagadva szaporító képleteiket közvetlen környezetükben a talaj felszíne alatt fejlesztik kizárva a további elterjesztés lehetőségét. Általában a megtermékenyítés után virágkocsányuk hirtelen megnyúlik, a talajig visszahajlik, a fejlődő termés különböző módon behatol a földfelszín alá és a talajban érik meg. Bár a növény így tökéletesen biztosítja szaporodását, hiszen a korábban már jól bevált megfelelő környezetben: az anyanövény közvetlen közelében kelhetnek ki az önerőből elplántált magok, azonban az új termőhelyek meghódításának esélye ezen a módon csekély.
Nem meglepő, hogy a termésüket föld alatt fejlesztő geokarp(geocarp) fajok túlnyomó részben a száraz(arid), vagy félszáraz(szemiarid) vidékek lakói. Zömmel száraz trópusi vidékeken, vagy Európában a Mediterrán területeken( Kis Ázsiában, Izraelben, Szíriában, Jordániában ) honosak. Találunk közöttük egyszikű fajokat az Araceae családból(pl Biarum-fajok), és kétszikű családok képviselőit( pl Begoniaceae, Cucurbitaceae, Rubiaceae, Cucurbitaceae, Loganiaceae stb). Talán a pillangósok(Fabaceae) családban fordul elő a legtöbb ide tartozó faj, pl az Arachis nemzetség több mint 50 faja kivétel nélkül geokarp. A legismertebb, gazdaságilag is rendkívül jelentős közöttük a földi mogyoró( Arachis hypogaea).
A földimogyoró a trópusok haszonnövénye, bár hazánkban is próbálkoznak üzemi léptékű termesztésével. Levelei párosan összetettek, leveleit négy, kissé sárgászöld, 2-6 cm hosszú levélke alkotja. Virágai sárgák, levélhónaljiak, a pillangósokra jellemző virágfelépítéssel. Virágainak mindössze 15-25%-a termékenyül meg. A megtermékenyítést követően a maradó csészével borított hüvelytermések kezdeményei a talajba fúródva fejlődnek tovább.A terméskezdeményt takaró csésze addig furakodik a talajba, amíg csúcsa a fejlődő terméssel és magkezdeményekkel kellő mélységbe nem kerül a talajfelszín alá (ez gyakran meghaladja a 10 cm-t), a termés csak ezután indul fejlődésnek. A földben fejlődő hüvelytermések bizonyos értelemben önállóan „gyökérként” is működnek, ásványi sókat és tápanyagokat vesznek fel közvetlenül a környezetükből. Ha a talajban nincs elegendő mennyiségű felvehető kalcium, a termések nem fejlődnek ki rendesen, függetlenül attól, hogy a gyökereknek milyen a tápanyag-ellátottsága. Az érett termés hüvelye világos barnássárga, a benne levő magok számának megfelelő befűződésekkel barázdált. A magok, alakja különböző, a gömbtől a hosszúkás ellipszoid alakúig minden változat előfordul. Tápanyagokban gazdag szikleveleit az ipar sokoldalúan hasznosítja.
A geokarp termésképzés kevésbé ismert másik típusa bizonyos zárt virágú (kleisztogám) fajoknál figyelhető meg. Ennek legismertebb példáját a szintén pillangós virágú Amphicarpaea fajoknál( földibab, disznóbab) látjuk. Ebben az esetben a laza fürt virágzatban fejlődő, zártan maradó, csak öntermékenyülésre képes virágok virágzati tengelye egy idő után lefelé hajlik, erősen megnyúlik és a földbe hatol pár cm mélységre. Az önmegporzás, a megtermékenyítés és ezt követően a termés-, és magfejlődés a továbbiakban a föld alatt történik.
A megporzási arány ebben az un amphicarp típusban magasabb, a genetikai variabilitás mértéke ellenben csekély. A geokarpia mindkét formája azonban a vízhiányos, esetenként forró, mostoha körülményekhez alkalmazkodás érdekes esete, a helyzet adta lehetőségek jó kihasználása.