Sziklevél (cotyledon) a növényi embrió primer levele, a növény egyedfejlődése során keletkező legelső levél. Teljes egészében a magban differenciálódik. A csírán(embrió) fejlődik ki, de nem tartozik az embrió rügyecske(plumula) hajtáscsúcsi levélkezdeményeihez. A csírázás kezdetén sokkal fejlettebb a hajtáskezdemény rügyecskében található többi levélkezdeménynél (un levél primordiumoknál).
Az evolució során a sziklevelek száma csökken. A nyitvatermőknél 5-10, a zárvatermő kétszikűeknél általában kettő, az egyszikűeknél pedig egy. Néhány esetben a két sziklevél összenőhet(/un szünkotilia ősibb zárvatermő csoportokban pl a keltikéknél Corydalis). A salátaboglárkánál az egyik sziklevél gyakran csökevényes és elpusztul.
Salátaboglárka csíranövények heterokotilia( pszeudomonokotilia)
Ez az un egyenlőtlen sziklevelüség heterokotilia. A két jelenség összefoglaló neve: ál-egysziklevelűség-pszeudomonokotilia Az Eranthis(téltemető) esetében mindkét eltérést mesterségesen is előidézhetjük pl fenilbórsavas kezeléssel.
A sziklevél feladata a táplálék biztosítása a csíranövény számára mindaddig, amíg ki nem fejleszti az autotrof táplálkozáshoz szükséges zöld leveleit. A sziklevelek ebben a kezdeti stádiumban vagy saját raktározott tápanyagaikat mobilizálják és adják át a fejlődő növénykének, vagy – amint a pázsitfüveknél történik – a mag raktározószövetéből az endospermiumból szállítanak tápanyagokat a fejlődő csíranövénybe. A pázsítfűfélék(gabonák) szemterméseiben az egyetlen sziklevél alsó része felszívó szervvé(hausztorium) módosul és tápanyagokat közvetít a raktározó szövetekből a növekedő csírához. A tápanyag közvetítésre módosult sziklevél rész neve: szkutellum. A sziklevél megmaradó másik része sapka szerű védőburokká(koleoptil) módosulva kibukkan a felszínre és egy ideig takarja, védi a primer lomblevélkezdeményeket és a hajtástenyészőcsúcsot.
- Bab csíranövény
Számos csíranövényen a csírázás korai szakaszában könnyen megfigyelhetünk közvetlenül a sziklevelek alatt(hipokotil) és felett(epikotil) elhelyezkedő hajtástengely részeket(internodiumokat). Ha a csírázás során a sziklevelek feletti szárrész, az epikotil (epicotyl) növekszik gyorsan a sziklevelek a talaj szintje alatt maradnak és raktározott tápanyagaik felhasználásával táplálják a csíranövényt az első lomblevelek kifejlődéséig. Ezt a csírátzás tipust hipogeikus(föld alatti) csírázásnak nevezzük. Főleg az egyszikűekre jellemző,( pl. kukorica – Zea mays), de pl. a vadgesztenye – Aesculus hippocastanum magja is hipogeikus csírázású.
Ezzel szemben áll az epigeikus(föld feletti) csírázás amikor a sziklevelek alatti szárrész, a hipokotil növekszik gyorsan, a sziklevelek a talaj szintje fölé emelkednek és a lomblevelek kifejlődéséig raktározott tápanyagaik mobilizálásával táplálják a csíranövényt, vagy egy időre maguk is fotoszintetizáló levelekké válnak. Legkésőbb az első lomblevelek teljes kifejlődése után leszáradnak. Főleg a nyitvatermőkre és a kétszikűekre jellemző( pl. erdei fenyő – Pinus sylvetris, ricinus – Ricinus communis.)
Számos növény (pillangósok, tökfélék, csonthéjasok) sziklevélében a csíra fejlődéséhez szükséges tartalék tápanyag raktározódik, ilyenkor a sziklevelek vastagok, húsosak. Más esetekben a sziklevelek nem raktároznak tápanyagot, a csírázás után megzöldülnek és fotoszintetizálnak. Ilyenkor alakjuk a lomblevelekétől lényegesen eltér.