A földöntúli látványt nyújtó Mono-tó a Sierra Nevada lábainál található a híres Yosemite parktól nem messze Keletre. A Holt Tengerhez hasonlóan lefolyástalan égszínkék tó extrém magas sótartalmú vize egy sivatagos területen fekszik fehérsipkás, hófedte hegyek koszorújában.
A nevét a partjain hatalmas rajokban napozó és imbolyogva repkedő furcsa legyekről kapta (brine flies, “sósvízi legyek”). A csak itt élő endemikus faj tudományos neve Ephydra, de a szakemberek gyakran csak „alkáli légynek” titulálják. 
Az egykor itt élt indiánok a part menti iszapból összegyűjtötték a legyek áttelelő bábjait, megfőzték, majd pépesítették és szárították, ezután a sós féreg morzsalékot más ételeikhez adták ízesítőként, úgy mint mi idehaza a vegetát. 
A Mono-tó Észak Amerika egyik legrégebbi tava, mintegy 760ezer éves. Eredetét tekintve egy maradványtó, az Óceán visszahúzódása után keletkezett. A 150 km2 kiterjedésű tó medrét a földmozgások és a vulkanikus tevékenység formálta a Sierra Nevada – hegység keletkezésével egy időben.. Környezete ma is aktív, Számos hőforrás van a vidéken, az utolsó vulkánkitörés 200 éve történt, ekkor keletkezett a tó közepén álló Paoha sziget.
A tó természetes állapotában klimatikus kontroll alatt állt, a tavat tápláló édesvízi források, a beömlő folyók és a hóolvadásból származó víz egyensúlyban volt a tóból elpárolgó vízzel. Sótartalma jelenleg háromszorosa a Csendes Óceánnak, és közel ezerszerese a közeli szomszédos Tahoe tó vízének. A tóban oldott össz-só mennyiség 280 millió tonna!
A magas sótartalom miatt az ember lebeg a tó vízében hasonlóan mint a Holt Tengerben. Az erősen lúgos víz azonban a szemet ebben a tóban könnyen károsíthatja.
Ám 1941 óta a tó vízszintje 30m-rel csökkent, mivel a tápláló források közül többnek a vizét a Los Angeles-i vízvezeték rendszerbe terelték. Mára a korábbi kényes egyensúly felborult, a tó egyre zsugorodik, vize sósabb lett és egyre nagyobbak a partmenti száraz, szikes lapályok. A tudósok attól tartanak, hogy a további vízveszteség komolyan veszélyezteti a tó létét és élővilágát.A tavat tápláló források vízében lévő kalcium reagál a tó lúgos vízének karbonátjával és így alakultak ki a több méter magas, bizarr mésztufa alakzatok. A meder aljáról eredö vulkáni riolittufa tornyokat a sókiválás mellett az apadás is magasítja, de érdekes lebegő tufaképződményekkel is találkozunk, melyek a vízbe hullott tárgyakon történő sókiválás miatt jöttek létre.
A magas sótartalom mellett a Mono Lake vize pH=10 körüli értékkel erősen lúgos kémhatású. Ennek megfelelően speciális élővilág jellemző rá, különös életformákkal, ugyanakkor halak egyáltalán nem találhatók a vízében. A sótűrő fotoszintetizáló algák tavaszi elburjánzása miatt a víz átmenetileg élénkzöld színt ölt. A sót kedvelő legyeken kívül, szúnyogok és egy só tűrő rákfaj( sóféreg – Artemia monica) is él a tóban. A növekvő sótartalom azonban végzetes lehet számukra, továbbá az itt fészkelő és vonuláskor százezrével ide érkező pihenni térő vándormadarak számára is, melyek fő táplálékforrását ezek az élőlények teszik ki
A sós és lúgos part menti sávban a növényzet a talaj minőségétől függően változik. A legmostohább körülményeket mutató helyeken egy sótűrő sás magányos zsombékjai állnak egyéb talajtakaró növényzet nélkül nyílt társulást képezve. Más part szakaszokon, ahol még nem lúgosodott el ennyire a talaj – és kissé távolabb a parttól szinte mindenütt – a Hortobágyról is ismert szikes ürmös puszták növényzetéhez hasonló a vegetáció természetesen más uralkodó fajokkal, bár a kozmopolita rozsnok/ Bromus tectorum) és az Agropyron repens( tarackbúza), vagy a Carex cf arenaria otthon is előfordul. 
A tájat meghatározó fajok fészkes virágzatú méteresre növő bokrok: a gyakran hamvas szürke Artemisia tridentata( sagebrush) és a sárga virágzatú Chrysothamnus fajok( desert sunflower). A mostoha körülményeket jól tűrik, gyorsan növekednek. Közöttük elszórtan megjelennek a vidéken honos egytűs, erősen édeskés illatú Pinus monophylla( pinion pine) egyedei is.
.