A földöntúli látványt nyújtó Mono-tó a Sierra Nevada lábainál található a híres Yosemite parktól nem messze Keletre. A Holt Tengerhez hasonlóan lefolyástalan égszínkék tó extrém magas sótartalmú vize egy sivatagos területen fekszik fehérsipkás, hófedte hegyek koszorújában.
A nevét a partjain hatalmas rajokban napozó és imbolyogva repkedő furcsa legyekről kapta (brine flies, „sósvízi legyek”). A csak itt élő endemikus faj tudományos neve Ephydra, de a szakemberek gyakran csak „alkáli légynek” titulálják. Az egykor itt élt indiánok a part menti iszapból összegyűjtötték a legyek áttelelő bábjait, megfőzték, majd pépesítették és szárították, ezután a sós féreg morzsalékot más ételeikhez adták ízesítőként, úgy mint mi idehaza a vegetát.
A Mono-tó Észak Amerika egyik legrégebbi tava, mintegy 760ezer éves. Eredetét tekintve egy maradványtó, az Óceán visszahúzódása után keletkezett. A 150 km2 kiterjedésű tó medrét a földmozgások és a vulkanikus tevékenység formálta a Sierra Nevada – hegység keletkezésével egy időben.. Környezete ma is aktív, Számos hőforrás van a vidéken, az utolsó vulkánkitörés 200 éve történt, ekkor keletkezett a tó közepén álló Paoha sziget.
A tó természetes állapotában klimatikus kontroll alatt állt, a tavat tápláló édesvízi források, a beömlő folyók és a hóolvadásból származó víz egyensúlyban volt a tóból elpárolgó vízzel. Sótartalma jelenleg háromszorosa a Csendes Óceánnak, és közel ezerszerese a közeli szomszédos Tahoe tó vízének. A tóban oldott össz-só mennyiség 280 millió tonna!A magas sótartalom miatt az ember lebeg a tó vízében hasonlóan mint a Holt Tengerben. Az erősen lúgos víz azonban a szemet ebben a tóban könnyen károsíthatja.
Ám 1941 óta a tó vízszintje 30m-rel csökkent, mivel a tápláló források közül többnek a vizét a Los Angeles-i vízvezeték rendszerbe terelték. Mára a korábbi kényes egyensúly felborult, a tó egyre zsugorodik, vize sósabb lett és egyre nagyobbak a partmenti száraz, szikes lapályok. A tudósok attól tartanak, hogy a további vízveszteség komolyan veszélyezteti a tó létét és élővilágát.A tavat tápláló források vízében lévő kalcium reagál a tó lúgos vízének karbonátjával és így alakultak ki a több méter magas, bizarr mésztufa alakzatok. A meder aljáról eredö vulkáni riolittufa tornyokat a sókiválás mellett az apadás is magasítja, de érdekes lebegő tufaképződményekkel is találkozunk, melyek a vízbe hullott tárgyakon történő sókiválás miatt jöttek létre.
A magas sótartalom mellett a Mono Lake vize pH=10 körüli értékkel erősen lúgos kémhatású. Ennek megfelelően speciális élővilág jellemző rá, különös életformákkal, ugyanakkor halak egyáltalán nem találhatók a vízében. A sótűrő fotoszintetizáló algák tavaszi elburjánzása miatt a víz átmenetileg élénkzöld színt ölt. A sót kedvelő legyeken kívül, szúnyogok és egy só tűrő rákfaj( sóféreg – Artemia monica) is él a tóban. A növekvő sótartalom azonban végzetes lehet számukra, továbbá az itt fészkelő és vonuláskor százezrével ide érkező pihenni térő vándormadarak számára is, melyek fő táplálékforrását ezek az élőlények teszik kiA sós és lúgos part menti sávban a növényzet a talaj minőségétől függően változik. A legmostohább körülményeket mutató helyeken egy sótűrő sás magányos zsombékjai állnak egyéb talajtakaró növényzet nélkül nyílt társulást képezve. Más part szakaszokon, ahol még nem lúgosodott el ennyire a talaj – és kissé távolabb a parttól szinte mindenütt – a Hortobágyról is ismert szikes ürmös puszták növényzetéhez hasonló a vegetáció természetesen más uralkodó fajokkal, bár a kozmopolita rozsnok/ Bromus tectorum) és az Agropyron repens( tarackbúza), vagy a Carex cf arenaria otthon is előfordul.
A tájat meghatározó fajok fészkes virágzatú méteresre növő bokrok: a gyakran hamvas szürke Artemisia tridentata( sagebrush) és a sárga virágzatú Chrysothamnus fajok( desert sunflower). A mostoha körülményeket jól tűrik, gyorsan növekednek. Közöttük elszórtan megjelennek a vidéken honos egytűs, erősen édeskés illatú Pinus monophylla( pinion pine) egyedei is.
.