A széljárta Izland sziget egyik kiterjedt fennsíkja a Pingvellir lávamező közel található a fővároshoz, ahonnan a Golden Circle egynapos szervezett kirándulásai keretében tekinthetik meg legegyszerűbben az idelátogató turisták. Egy 6 – 8 km széles árok, amit helyenként akár 100 m vastag megszilárdult láva borít. A lávamező az utolsó jégkorszak után nem sokkal, mintegy 10 000 éve a közeli vulkán hatalmas kitörése során került ide.
Itt láthatók legjobban az Izlandot átmetsző közelben elágazó törésvonal szigetet szétszakító húzóerőinek felszíni megnyilvánulásai. Hosszú, párhuzamos, keskeny, ugyanakkor mély hasadékok szabdalják a területet, legtöbbjüket a lávarétegeken átszivárgó kristálytiszta víz tölti ki.
Az egyik ilyen hasadék a Peningagjá (Érme-hasadék). Nevének megfelelően a meder alja csillog a beledobált érméktől. A hagyományt 1907-ben kezdte el az ide látogató dán király (VIII. Frederik), aki a természeti szépség feletti ámulata jeléül pénzérméket dobott a vízbe. 100 év alatt még akár meg is telhetett volna a meder, de évente kétszer önkéntes búvárok összegyűjtik a pénzt és az összeget jótékonysági célokra fordítják
.Az Öxará folyó partján egy farmház áll, mellette Izland legrégebbi temploma, a Pingvallakirkja. A folyó túloldalán a sziklafal tövében egy zászlórúd jelzi azt a helyet, ahol évszázadokon át ülésezett általában évente egyszer az Alping, a világ legrégebbi, folyamatosan működő parlamentje.
A Pingvellir lávamezőn először Kr. u. 930-ban gyűlt össze Izland – és Földünk – első országgyűlése, a törzsfők vezette Alping. Az izlandi törvényhozás, az Alping a világ legrégebbi ma is működő parlamentje, 930 és 1798 között összejöveteleiket itt a lávamezőn tartották vitáztak a polgárok és a közösségi életet szabályozó kérdésekről, a törvényekről és ítélkeztek. 
Gyakori szórakozása a látogatóknak, hogy terpeszben állva egy hasadék fölött fényképezkednek, mondván, hogy egyik lábuk Európában, másik Amerikában van. Ez persze így nem igaz, hiszen a kéreglemezek szétválása nagyon mélyen, a kéreglemezek alsó határán zajlik. A felszínen az évente 20mm-es elválás , a kontinentális lemezek távolodása okozta feszültségek hatásai látszanak csupán és nincs egy kizárólagos hasadék, amire rá lehetne fogni, hogy íme a hely, ahol Eurázsia és Észak Amerika búcsút int egymásnak. A lávamező hasadékai a kihűléskor keletkeztek a mélyben ható hatalmas húzóerők hatására. Vannak terpesz szélességnél jóval nagyobb hasadékok is – ezeket helyenként áthidalják. Az Alping természetes amfiteátrumába vezető turistaút is egy ilyenben halad.
Az árkok, hasadékok, szurdokok csak szerényen tükrözik a mélység óriás erőit a felszínen. A hangulat, az illúzió azonban megörökíthető és jó poén. Egyenlítői országokban, vagy pl a Transzibériai vasút, vagy a Moszkva Taskent vasútvonal mentén találunk emlékoszlopokat és emlékvonalakat, melyek felett állva valóságosan átélhetjük az „egyszerre két helyen vagyunk” élményét.
Előttük az ország legnagyobb tava, a Pingvallavatn. A gleccserpatakok által táplált tó néhol a 150 méteres mélységet is eléri. Fürdésre nem igazán alkalmas (stabilan 5 fokos) viszont a víz tisztasága miatt állítólag a legjobb hely Izlandon a búvárkodásra, tiszta időben akár 80 – 100 méter is lehet a víz alatti látótávolság. A tó elvezető folyóinak vize még tengerbe ömlésükkor is ivóvíz minőségű. Izland öt édesvízi halfaja közül 3 faj kizárólag ebben a jégkorszak végén keletkezett olvadék tóban él. A helybeliek nagyon bölcsen nem telepítettek jövevény fajokat a tóba, így tehát a halak izolált populációi élnek és fejlődnek itt immár 10 000éve a populáció genetikusok nagy örömére.
A tájképhez tartoznak még a tundravidéket uraló törpecserjék gyakran kúszó, szétterülő és földhöz lapuló növénytársulásai , melyek max. 1 m-es magasságig nőnek. Kihasználják a talaj által felfogott meleget, de még így is nagyon lassan fejlődnek. A fagyott és hideg talaj miatt a gyökérzetük is a felszín közelében ágazik szét.
A törpe méret elsősorban a kedvezőtlen tápanyag ellátottságnak, a talaj magas aluminium tartalmának tulajdonítható. Az itt élő növényeknél általános a felszínhez közel szétterülő forma a hóviharok, heves szelek miatt alakult ki, hiszen ebben a formában a növények nincsenek kitéve annyira a szél erejének.
A fák közül többnyire csak a törpe nyírfák, égerfák és fűzfák találhatók, sok helyen hatalmas, végelláthatatlan térdig érő bozótos állományokat alkotva. A kiterjedt cserjés tundra törpecserjékkel/(törpefűz, törpeéger, törpenyár, hangacserjék) hatalmas területet ural a vidéken. A rövid életű/ efemer/ virágos növények szigeteivel inkább csak a vízfolyások partjain, esetleg különleges mikroklímájú helyeken találkozunk.
Most itt csendes a felszín és dübörög a mély, ahol hatalmas erők munkálkodnak. A kéregben keletkező feszültségeket általában vulkánkitörések, földrengések vezetik le. Az utolsó nagy kitörés Pingvellirnél 2000 éve volt. Kérdés mikor következik be egy újabb földrengés, vagy kitörés a természet és a történelem összefonódásának eme szép emlékhelyén.