Burren egy hatalmas mészkő fennsík Írországban. A név találó, hiszen ír eredetű a szó: /Boíreann/ jelentése pedig köves hely. A sziklamező Európában az egyik legnagyobb kiterjedésű (mintegy 250 km2) karrosodott mészkő terület.
A sziklás vidék az Alsó-karbon korban mintegy 350millió éve született évmilliók alatt. Alapkőzete üledékes mészkő, amely a Karbon-korszak meleg, sekély őstengerében, az ott élt ősparányok és nagyobb puhatestűek mészvázából rakódott le. Vastagsága helyenként elérheti a 800 m-t is, egyáltalán nem csoda, hogy képződése több millió évet vett igénybe.
A Karbon-kor végén drámai változások történtek ezen a tájon. A korabeli klímaváltozások következményeként a szárazföldről hatalmas tömegben zúdult a tengerbe a sár és a homok hosszú évmilliókon keresztül. Idővel ez a hordalékáradat a mészkőréteg tetején agyagpalává és homokkővé keményedett. A közeli Moher sziklák, 200m magas függőlegesen tengerbe zuhanó 8 km hosszúságú sziklafalainál jól megfigyelhető az agyagpala és a homokkő egymást váltogató rétegzettsége. Egykoron ez a rétegsor az egész Burrent beborította, azonban idővel a terület nagy részéről az üledék lepusztult, erodálódott.
Jóval később még egy másik felszínt és tájat jelentősen formáló időszak volt Burren geológiai történelmében: a jégkorszak. Ekkor a jégárak többször is előrenyomultak Burren sziklás felszínein lepusztítva a mészkőről a még megmaradt korábbi védőréteget. A kőlapokon elszórtan található, jég által ide szállított gránit vándorkövek, hátrahagyott emlékjelei ennek az időszaknak. A vándorkövek gyakran kicsiny mészkő talpon állnak, mely a ránehezedő súly miatt tovább már nem erodálódott. A talpazatok mai magassága jól mutatja a vándorkő érkezése óta történt erózió mértékét.
A fagyos időszak elmúltával az alapkőzetet a jég által szállított agyagos, kavicsos, sziklás hordalék takarta, melynek egy részét a viharos nyugati szelek elhordták. Később, amint az éghajlat fokozatosan enyhült a visszatelepülő növényzet stabilizálta ezt a termékeny felszínt. Az 5000 évvel ezelőtt e vidéken megjelenő embert egy dús vegetációjú, erdős táj fogadta. Az emberi tevékenység (túllegeltetés, erdőirtás, talajerózió) nyomán azonban egyre nagyobb területeken újból a csupasz mészkő került felszínre, bizonyítva ezzel, milyen drámai változásokat okozhat az emberi felelőtlenség, a hozzá nem értés, a természetet kizsákmányoló kapzsiság.
Burren ugyanis egykor sűrűn lakott vidék volt. Ennek történelmi emlékeit lépten nyomon láthatjuk ma is. Templomok, ősi várak romjai, kelta nagykeresztek/High Cross/ , a korai középkor építményei sok helyen megtalálhatók a területen.. A nevezetes Poulnabrone Dolmen pedig mintegy 5000 éve áll kőmezőn. Az ember alkotta monolitokat benövi a borostyán sajátos melankolikus hangulatot keltve a szemlélőben.
A nagy kiterjedésű fennsík, amelyen a mészkőréteg vastagsága változó, egyfajta „gigantikus hőtároló kályha: nyáron magában raktározza a hőenergiát, télen pedig lassan kibocsátja. Ezért ezek a köves területek télen egy kicsit melegebbek, mint máshol. Az óceán hőingadozásokat mérséklő/puffer/ hatása szintén érvényesül, különösen a partvidékein. A vidék – amíg volt termőtalaja – így remek lehetőséget biztosított a mezőgazdasági művelésnek már az Ókorban is.
Napjainkban a Burren-vidék legszembeötlőbb jellemzője a sima, csupasz teraszos táj, melyet ez erózió hatására kialakult repedések, üregek, vízszintesen hosszan futó árkok karr-ok/ördögszántás/ tesznek mozgalmassá. Ritkán találkozik fákkal az erre járó ember, annál több itt a sziklahasadék és a temérdek eróziós üreg. 
Amint a savas kémhatású esővíz eléri a fedetlen mészkövet a repedéseken, hasadékokon keresztül a kőzetet oldva a mélybe szivárog, ahol a vizek felszín alatti patakokká egyesülnek és a karsztvidékekre jellemzően üregrendszereket alakítanak ki a mészkőben létrehozva Írország páratlan cseppkőbarlang-rendszerét. A legnagyobb barlangrendszer itt a Poulnagollum-Pollelva . A föld alatti Burren is ámulatba ejtő. A mészkővonulat telis-tele van kisebb-nagyobb barlangokkal, amelyek közül sokban máig is patakok, folyók és vízesések találhatók. Az egyik barlangban, Poll an Ionainban, megcsodálható Európa állítólag leghosszabb függő cseppkőve, egy több mint kilencméteres sztalaktit. A barlangok többsége veszélyes, ezért az elővigyázatos látogatók inkább az aránylag biztonságos Aillwee-barlangban indulnak felfedezőútra. Ez Burren egyetlen olyan barlangja, amely nyitva áll a nagyközönség előtt.
A beomlott barlangrendszerek helyén a felszínen feltöltődő kanyargós árkok, kőbe zárt völgyek és a helyiek által turlough-oknak nevezett időszakos tavak találhatók. A nyári hónapokban, amikor csökken a talajvízszint, a kiszáradó tavak helyén megjelenik a növényzet. Nem meglepő tehát, hogy a Burren kopár, szomjas karsztvidékének ma csak egyetlen állandó felszíni vízfolyása van, a Caher folyó (vízhozamát tekintve inkább patak)
A Burren mészkőfensík első látásra kopárnak, kihaltnak tűnik, főleg a külső területeken. A hely azonban egyáltalán nem kietlen, a repedésekben növénytani ritkaságok élnek igen nagy számban. A sarkköri, alpesi és mediterrán növényfajok olyan tarka sokasága található meg itt együtt, mint sehol máshol a Földön.
Májusban és júniusban a legérdemesebb idelátogatni, mivel ekkortájt a legszínpompásabb a táj. A sziklák virágba borulnak, és tarka szirmokat lenget mindenütt az óceán felől nyargaló szél. A fák védő lombkoronája nélkül, a virágok a sziklák réseibe kapaszkodva teszik szinessé a tájat.
Burren élővilága rendkívül gazdag. A mészkőben lévő kalcium, a kedvező mikroklíma kitűnő körülményeket biztosít a növények gazdag sokszínűségéhez. A mészkő járdalapok repedései, hasadékai, melyek akár két méter mélyek is lehetnek búvóhelyek és élőhelyek a növényzet számára.. 
A különálló rések eltérő mikroklimájú és különböző mikroelemekben dús talajú termőföldszigetei változatos növényvilág életfeltételeit biztosítják. A legelterjedtebb a tavaszi tárnics, a piros gólyaorr, a szürke napvirág, a füles kosbor, a repedésekben pöffeszkedő törpe párnanövények tarka sokasága virít, de találkozhatunk olyan különlegességekkel is, mint a bíbor nőszőfű, a déli kosbor és a mocsári ibolya, vagy a mediterrán majomkosbor.
Burren egész területén „ritka és színpompás növények virulnak annyira sűrűn, mint a százszorszép vagy a bogáncs” — mondja Cilian Roden botanikus. – Noha hatszáznál is több növényfaj tárul itt elénk, a vidék páratlan volta nem pusztán a növények tarkaságában és sokaságában rejlik, hanem különleges egyvelegükben. Évszázadok óta meghökkenti és zavarba ejti a botanikusokat „a sarkvidéki, alpesi és mediterrán növényzet keveredése, a mészkőszerető és mészkőkerülő növények közeli együttes előfordulása Nyugat-Írországnak ebben a kicsiny szegletében”.
A havasi növényként ismert bájos, kék színű tavaszi tárnics tengerszintmagasságban is virul Burren területén. Egymástól pár méternyire nőnek sarkvidéki növények, például a havasi magcsákó, és szubtrópusi növények, mint a vénuszhaj, vagy a majomkosbor. A több mint húsz orchideafaj mellett a korai kakukkfű, az erdei madársóska, a piros gólyaorr, a szarvaskerep, a tengerparti pázsitszegfű és még sok más növény gazdagítja Burrent. A táj igazán megérdemli a „botanikusok paradicsoma” elnevezést. 
