A szaknyelvben efemernek nevezett fajok rövid tenyészidejű egynyári növények, melyek egyedfejlődése rövid ideig tart.. Általában néhány hét alatt befejezik fejlődési ciklusukat, így egy nyáron akár két esetleg három nemzedékük is kifejlődhet.
Első csírázásuk tavasz elején történik, majd gyorsan kifejlődnek virágaik. Általában önbeporzók, hamar termést hoznak, magot érlelnek majd elpusztulnak. Ellenálló, hosszú ideig életképes magjaik sokáig őrzik csírázóképességüket a hosszú száraz időszakok alatt is. A megfelelő időszakban a magok rendkívül sebesen, rohamtempóban csíráznak és a növények azonnal gyors fejlődésnek indulnak. Nálunk ez az időjárási helyzet általában az őszi esők megérkezését követően, vagy a tavaszi hóolvadás után következik be. Efemer növényeink zöme így kora tavasszal indul fejlődésnek és igencsak igyekeznek a virágzással és a terméséréssel. A nyári aszály beálltakor, már csak érett magjaik hordozzák az életet megbújva a talajban, a növények ekkorra elszáradnak, hiába keressük sokszor meg sem találjuk őket.
A sivatagos területeken – általában a sivatagok peremvidékein – nagyon gyakoriak ezek a gyors életciklusu (efemer) növények. Egy kiadósabb esőt követően rövid időn belül kihajtanak, gyorsan virágot és termést hoznak, majd elszáradnak Ilyenkor rövid időre virágba borul a különben kopár zord vidék. A sivatagi efemerek teljes élete mindössze 3-4 hét alatt lejátszódik, szemben a mérsékelt övezet egynyári növényeinek 4-6 hónapos tenyészidejével
A hazai száraz gyepekben ilyen életmódot folytató, igen rövid életű növények például az apró kőtörőfű fajok, számos homokhúr, a ködvirág, a szirtőr, több veronika és madárhúr faj, de a ritkaságok mellett ide sorolhatunk több közismert gyomnövényt is a hazai flórából.
Magjaikból, – ha a feltételek adottak – azonnal új egyedek csíráznak, így optimális esetben egyetlen nyáron a tiszavirág életű efemer növény több nemzedéke is kifejlődhet. Tavaszi, nyári és őszi alakok is megjelenhetnek, ezért a teljes vegetációs időben gyakran szinte folyamatosan találkozhatunk például a pásztortáska, a közönséges tyúkhúr, a lúdfű vagy az olocsán egyedeivel.
A szikeseken a hóolvadást követően ugyan bőven akad víz a felszínen is, de nyár elejére már kőkeményre szikkad és durván repedezik a talaj. Nem meglepő, hogy ezeknek az élőhelyeknek is megvannak a jellegzetes rövid életű növényfajai. Közéjük tartozik a sziki varjúháj. Míg évelő fajtársaival/ borsos-, fehér varjúháj/ többnyire száraz, sziklás vagy homokos termőhelyeken találkozhatunk, addig ez az apró termetű növényke nálunk főleg az ürmös szikes-puszták kopár talajfelszínein jelenik meg. 
Még a tél végén kicsírázik, fiatalon üde zöld, pozsgás, húsos levelei pár hét alatt megvörösödnek. Április végén, május elején virít, apró virágai mindössze egy-két napig pompáznak, rendszerint tipikus önmegporzók. Május végén már szétszórja társas tüszőtermésben fejlődő apró magvait, ezután a növények teljesen elszáradnak.
A mezőgazdasági művelésben a szántóföldeken a talaj rendszeres évről évre történő bolygatása, felszántása, gyomirtása nem teszi lehetővé, hogy az évelő gyomok fennmaradjanak. A rövid életidejű növények azonban, amelyek teljes életciklusukat képesek befejezni vetéstől aratásig, kedvező feltételeket találnak és új otthonra lelhetnek itt.
Vizes élőhelyeink időnként elárasztott, majd szárazra kerülő nedves iszapján jellegzetes, törpe termetű és rövid életű fajok alkotják az úgynevezett iszapnövényzetet.
Az általában apró termetű, kúszó habitusú iszapnövény efemerek/ látonyák, iszaprojt, iszapfű, iszapsás / a fokozatosan kiszáradó latyakban pár hónap alatt magot érlelnek. A talajban nyugvó magjaik ezután akár hosszú éveken át látens állapotban maradnak. Kivárják az élőhelyet egyébként uraló évelő mocsári vagy vízparti növények pusztulását, ami rendszerint egy erős áradással járó elöntés miatt következik be. Magjaik csírázása fényigényes, a nap sugarai jelzik az élőhelyet korábban borító növényzet hiányát. Így kapnak szabad jelzést a magok egy gyors egyedfejlődés megindítására. Ezt követően pár hónap alatt teljes életciklusuk lepereg. Mire újra teret hódítanak az uralkodó vízparti évelők az efemerek magjai már a talajban megbújva várják a következő áradás utáni fényjeleket.
A rövid tenyészidő, a gyakori önbeporzás, a felgyorsult életciklus a szélsőséges klímában – pl sivatagokban, a tundrán, vagy az időszakosan elöntött és gyorsan kiszáradó élőhelyeken – élő fajoknál a fennmaradás fontos esélyét jelenti, hiszen a növény így alkalmazkodni tud az időszakosan kedvező környezeti feltételekhez, például záporokhoz a sivatagban, vagy a tavaszi áradásokhoz, belvizes elöntésekhez.
A harasztok többnyire évelő növények, a pajzsika áttelelő rizómája például évtizedekig élhet megbújva a talajban. Ebben a növénycsoportban kivételesen ritkák a rövid életű, efemer fajok. A hazánkban nemrég felfedezett kérészpáfrány egyedei a találó névnek megfelelően páfrányléptékkel mérve rövid ideig legfeljebb néhány hónapig élnek.. 
A Zempléni-hegységben pontszerűen előforduló kérészpáfrány növénykék zöld leveles ivartalan/sporofiton/ alakjai hazai harasztjainktól eltérően már Karácsony táján kihajtanak a talajban fejlődő gumós előtelepből/ gametofiton/ . Az előtelep sejtjeiben raktározott táplálék biztosítja a levelek kezdeti fejlődéséhez szükséges anyagokat és metabolikus energiát. Később amint zöld levelek kifejlődésével a fotoszintézis, az önálló szervesanyagképzés beindul a levelek fonákán megtörténik a spórák/ivartalan szaporítósejtek/ kialakulása és emellett a fotoszintézisben keletkezett vegyületek zöme a földben egy új gumószerű előtelep szöveteiben raktározódik Hazánkban a kérészpáfrány növénykék decemberben hajtanak ki, április elejére érik el teljes nagyságukat. Június elejére spórát érlelnek, majd a zöld levelű sporofitonok elpusztulnak. Ezután a növénykék elszáradnak csupán gametofitonjaik vészelik át a száraz nyarat a hűs talajban, hogy télen újra kihajthassanak
Az efemer növények az alkalmazkodás sajátos formáját képviselik. Rövid ideig tenyésznek, magvaik akár hosszú évekig is életképesek, majd egy a környezeti feltételek szempontjából kedvező időszakban gyorsan kihajtanak, virágzanak és rövid idő alatt újra szaporodnak.
A legkülönbözőbb növénycsoportokban találhatunk olyan fajokat, amelyek egyedeinek élettartalma igen rövid. Ide tartozik sok hazai sziklai növény, egynyári iszapnövényeink zöme, néhány hazai gyomfaj, egynyári dísznövény, néhány gyógynövény is. Emellett szép számmal találunk efemer fajokat a sivatagi , vagy a tundra vegetációban
Az efemer növények termesztése, gyűjtése bizonyos esetekben a humán gyakorlatban is előnyös. A reformtáplálkozásban, biokozmetikában egyre népszerűbb gyógynövény a tyúkhúr , vagy a növénygenetikai kutatásokban modellnövényként használt lúdfű gyors életciklusának is köszönheti népszerűségét.