A rostok egyenletesen vastagodott lignifikált falú megnyúlt, szűk belső lumenű, kifejlett állapotban általában élő protoplazmát már nem tartalmazó sejtek. Elsősorban szilárdító szerepet töltenek be a növényekben. A növényi testben gyakran a szállítószövetekben helyezkednek el az un farostok és a háncsrostok/ xyláris rostok/.
Az extraxyláris rostok ezzel szemben a szállítóelemekektől elkülönülve találhatók. Sokszor a nyalábok háncsrésze felett alkotnak jól elkülönült markáns kötegeket, melyeket háncssapkának, gyakran költőibb néven háncskoronának nevezünk. Fontos ismert rostnövényeinknél/ len, kender, juta/ emellett gyakran találunk a szállító elemektől távolabb, a kéreg/cortex/ belső tájain is elkülönült extraxyláris rostkötegeket.
Az extraxyláris rostok extrém hosszúra nyúlt sejtek pl a lennél, kendernél elérhetik az 5 cm-t is. A hócsalánnál/Boehmeria nivea/ nem ritka akár az 50 cm-es hosszúság.
Általában a szárközöknek/ internodium/ megfelelő hosszúságúak, de idősebb korban a növekedésük folytatódhat a szárcsomón/nódusz/ túl is. A rostok gyorsabban nőnek a környező sejteknél, csúcsukkal beékelődnek/ intruzió/ a szerv többi szövete közé. A környező sejtek nyomása miatt gyakran találunk a rostokon horpadásokat.A rost elnevezés a textiliparban egészen mást jelent, mint a botanika tudományában. Az ipari rost lényegében egy szállítónyaláb az őt övező nyalábhüvellyel és a rostnövényeinknél gyakran előforduló kéregben található extraxyláris rostkötegekkel. Kétféle ipari rostot ismerünk. A kemény rost inkább az egyszikűekre jelemző/ pl Agave-szizál, vagy a textilbanán,rafiapálma stb/. A rugalmasabb lágy rostok a kétszikűekben találhatók/ len, kender, juta/.
Jelenleg több mint 40 családban ismerünk rostnövényeket. Felhasználásuk elsősorban attól függ, hogy kemény, vagy lágy rostot tartalmaznak. Textilrostot ad a len, kender, juta, hócsalán, kötélrostot szolgáltat a szizál , vagy az új-zélandi kender. Isnerünk még emellett kefe-, és seprőrostokat is.
A rostok izolálása, elkülönítése és ezt követően a kinyerése a növényből a sejtfal középlemezek pektinjeinek baktériális lebontásával valósul meg/kenderáztatás/ ezt követi a rostok „kifésülése” a tilolás.