A Monterey ciprus

,A cédrus méretű és formájú fenséges és romantikus külsejű  akár  20-30 méteres magasságot is elérő többszáz évig élő fa az ernyős ciprusokról kapta nevét(Cupressus macrocarpa – syn: Hesperocyparis macrocarpa) és méltán lett világhírű. Nemzetségének többi fajától eltérően a  Monterey-ciprus a legkevésbé melegigényes. Az óceáni partokon, a Kaliforniai tengeráramlástól mindig hűvös éghajlaton, magas páratartalmú légtérben  érzi igazán otthon magát.

Innen, Kalifornia csendes-óceáni partvidékéről származik. A San Francisco-tól nem messze eső Monterey-öbölnél található két védett területen vannak még természetes állományai (Cypress Point és Point Lobos). Ez a két erdőfolt az endemizmus őshazája. Itt az erdő fái közvetlenül elérik a partot és a tengervíz koptatta óriás kövek között élnek ezek a gyönyörű faóriások, ott ahol a hűvös tengeráramlatok és a meleg mediterrán nyár  ölelkezik a ciprusok fenséges lombkoronája alatt a sűrű, majd foszló párában .

A gyors növekedésű fa fiatalon kúpos, később terebélyesedik, az oldalágak ekkor ferdén felfelé kiválnak, s a korona lassan szétterülő alakot ölt. Törzse szívós, a szélnek kitett partszakaszokon élő egyedeknél néha meghökkentően girbe-gurba is lehet, védettebb helyeken és állományokban azonban délceg, sudár. A levelek pikkelyszerűek, a fiatal fáknál még száraz tűlevelek később húsos fényes zöldre váltanak és szorosan simulnak a hajtáshoz. Az ágacskák szabálytalanok, jellegzetes erős citrom-narancs illatúak. A héjkéreg vöröses, finoman bordázott.

A sárga porzós és a zöld termős tobozvirágai kis hajtásvégi csomókban  állnak és tavasszal, nyár elején nyílnak. Toboza szögletes, mérete elérheti a 4 cm-t. Pikkelyein rövid, tompa nyúlvány van.

A festői küllemű, gyorsan növekedő, magról könnyen szaporítható fa hamar eljutott Európába. Először Amerika első hódítói, a spanyolok hazájába, majd Angliába. Napjainkban a Monterey-ciprus a cédrusok mellett Anglia leggyakrabban ültetett fenyőféléje. Gyorsan alkalmazkodott az angol nyárhoz és télhez. Otthon érzi magát az Atlanti-óceán Golf-áramától melegített brit  és francia partvidéken és a belsőbb területeken is. Elterülő hatalmas ágai jól állják a tél megpróbáltatásait, a súlyos, latyakos hó nyomását, a hirtelen támadó viharos szeleket. Az évek során új, érdekes formái alakultak ki és váltak híressé. Ma a világ sok botanikus kertjében és parkjában találkozhatunk vele.

 Érdekes, hogy a nálunk is népszerű, kedvelt  Leyland-ciprus (Cupressocyparis X Leylandii) a nutka hamisciprus és a Monterey-ciprus spontán kereszteződésének eredménye. A növényvilágban ritkán történik ilyen magától létrejövő életképes utódókat is adó, két növénynemzetség közötti intergenerikus hibridizáció.

1888-ban, Angliában történt meg ez a kereszteződés a két nemzetség között, melynek ezt a nagyszerű növényt köszönhetjük. Egy éles szemű C. J. Leyland nevű kertépítő lelt rá hat darab hibrid magoncra, amit felnevelt, majd továbbszaporított. A Leyland ciprus „szülei” a Monterey ciprus (Cupressus macrocarpa) és a japán nutka hamisciprus (Chamaecyparis nootkatensis) voltak. A növény nevében szereplő X arra utal, hogy a növény hibrid. Mindkét szülőtől más-más tulajdonságot kapott: a nutka hamisciprustól a fagytűrést, míg a Monterey ciprustól impozáns termetét  és a gyors növekedést örökölte.