Bizonyos növényeknél (kankalin, tüdőfű, len stb.) jól megfigyelhető sajátság, hogy a bibeszáluk( stylus) nem minden virágban egyenlő hosszúságú.. Az ilyen virágokban azon a szinten ahol a virágban a bibe helyezkedik el sohasem található portok. Ezekben a növényfajokban tehát különböző virágtípusok lehetnek. Például hosszú bibeszálú virágok rövid porzókkal, vagy éppen ennek a fordítottja. Adott egyed összes virága általában azonos virágtípusba tartozik, de egy élőhelyen a különböző virágtípusú egyedek együtt is előfordulhatnak.
A disztilia esetében
a kétféle bibeszál méret és a hozzárendelt porzó hosszúság két szorosan kapcsolt génnel genetikailag meghatározott tulajdonság. Ebben az esetben kétféle lehetőség létezik: hosszú és rövid( hosszú bibeszál-rövid porzóval és ennek a fordítottja).
A trisztilia ritkább(pl Lythrum fajok) és talán kicsit bonyolultabb. Itt ugyanis három porzó-, és bibeszál hosszúság van: hosszú, közepes és rövid.
Egy adott bibehosszúságú virágban a porzók két magasságban találhatók, mindig azokon az emeleteken, ahol nincs bibe( pl hosszú bibeszál közepes és rövid porzókkal, közepes bibeszál rövid és hosszú porzókkal, vagy rövid bibeszál közepes és hosszú porzókkal). A trisztilia is két gén által determinált tulajdonság, de sajátos intermedier öröklésmenetet mutat. A hosszú méret dominanciája itt nem olyan erős, mint a disztiliánál. A közepes méret ezért manifesztálódhat ebben az esetben.
Fűzény – Lythrum sp – virágok
A heterosztilia genetikája alaposan tanulmányozott és jól ismert öröklésmeneteket mutat, különösen a kankalinoknál! Pontosabb vizsgálatokkal ma már tudjuk, hogy a heterosztiliánál nemcsak a bibe és porzószálak hosszúsága változik, egyéb különbségek is megfigyelhetők: a pollenszemek mérete, összetapadási hajlama, vagy a bibe felület papilláinak szerkezete is markánsan különbözik. Az önbeporzás elkerülésére a növény a méretek variálása mellett egyéb akadályozó mechanizmusokat is alkalmaz. Erre szükség is van hiszen ismerünk sok virágot, amelyben a porzók és a bibe azonos szinten vannak mégsem önbeporzók.
Másrészt az önbeporzás sem ördögtől való gonoszság. Vannak bizonyos előnyei, hiszen nincs szükség pollenközvetítő rovarokra, és mellette lehetséges még idegenbeporzás is, hiszen ezt semmi nem tiltja. Efemer – rövid életidejű – fajoknál, ahol nincs sok idő kivárni a pollenközvetítő megérkezését egyenesen a fennmaradás alapja. Az tény, hogy az önbeporzáskor nő a homozigóta recesszív tulajdonságokat hordozó egyedek száma a populációban és ez gyakran hátrányokkal is járhat.A természet alapjában nem ismeri a jót és a rosszat, csupán toleránsan biztosít feltételeket és lehetőségeket a túléléshez.